Kétmilliárdos modernizálás az Édesanyák útján

Több ezer pécsit érint az a fejlesztés, ami a napokban indult meg városban és a régióban élő rákbetegek gyógyítását végző Onkoterápiás Intézetben az Édesanyák útján. A kétmilliárdos munka apropóján annak hozadékairól, a pécsi rákgyógyítás helyzetéről beszélgettünk dr. Mangel Lászlóval.

hirdetés
Uránia Mozi

– A legfontosabb kérdés, hogy hogyan érinti a betegeket a kivitelezés, mekkora kényelmetlenséget okoz majd az a következő másfél évben.
– Keddtől már a Klinikai Központ Rákóczi úti telephelyén várja a betegeket a fekvőbeteg és kemoterápiás részleg, az onkológiai gondozó pedig marad az Édesanyák útján, de már a sugárterápiás részlegben, utóbbi is működik a megszokott helyen tovább. A betegek egy részét a kezelésekre szállítani fogjuk így a városon belül. A munkálatok részben elkezdődtek, hamarosan indul a régi épület bontása, ezért van szükség a váltásra.

– Mi a baj az intézettel, illetve annak régi szárnyával?
– A szakembergárda kiváló, ráadásul Pécsett már három éve működik egy korszerű sugárterápiás készülék, azaz itt a legnagyobb a tapasztalat az ilyen modern kezelések elvégzését illetően Magyarországon. Így orvosi szempontból jól működik az intézmény; szerénytelenség nélkül ki lehet jelenteni: magas színvonalú az ellátás, amit egy minőségbiztosítási rendszer kialakítása is garantál. Ehhez zárkózik majd fel a fejlesztéssel a környezet. A déli szárny az első világháború után épült, alig alkalmas a modern orvoslás céljaira. Most ezt teljesen lebontjuk és egy vadonatúj épület kerül a régi helyére.

Ilyen lesz...
Ilyen lesz…

– Milyen változást hoz ez a betegeknek?
– Egyáltalán nem mindegy, hogy a páciens milyen környezetben kapja meg az ellátást, hiszen egy daganatos beteg amúgy is rendkívül nehéz szívvel lép be egy onkoterápiás intézetbe. Ha ezt omladozó falak, málladozó vakolat mellett teszi, joggal lehet bizalmatlan. Tágas, ám kevés ágyas kórtermeket, szociális helyiségeket, nagyobb várótermeket, modern környezetet, hoz magával a beruházás.

Mangel László1– A rákra, a daganatos megbetegedésekre sokan úgy tekintenek: gyógyíthatatlan. Mit mutatnak a statisztikák?
– Ma már elmondhatjuk, hogy a daganatos betegek hatvan-hetven százaléka a betegségből véglegesen gyógyultnak tekinthető; csak kontrollvizsgálatokra jár. Sajnos ez egyúttal ez azt is jelenti, hogy a betegeink egyharmadát előbb vagy utóbb elveszítjük, de sokszor gyógyíthatatlan esetekben is akár éveket kaphatnak a korszerű kezelések elvégzésével.

– Hány betegeket kezelnek?
– Éves szinten átlagosan 1500 betegnél végzünk sugárterápiát, és hasonló nagyságrendű páciens kap valamilyen kemoterápiás kezelést. Ezen túlmenően napi szinten 300-400 beteg jelenik meg nálunk különböző vizsgálatokon. Mindezen számok csak Baranya megyében több ezer beteget és családot érintenek.

– Mennyiben mondhatjuk, hogy egyre több daganatos beteg lesz a jövőben?
– A számok azt mutatják, hogy folyamatosan egyre több a diagnosztizált beteg, mindez ugyanakkor nem azt jelenti, hogy a súlyos betegek aránya is emelkedik. A megelőzés, az egészséges életmódra való nevelés – amelyben többek között a médiának is hatalmas szerepe van -, a szűrések, a korai stádiumban való felismerés segíti a munkánkat, az új technológiák pedig a gyógyítást mozdítják előre.

Címlapos fotónkon egy sugárterápiás gép – illusztráció