Piros, fehér, zöld – erő, hűség és remény

Idén is méltón emlékezett a város 1848. március 15-re. A forradalom évfordulóján rengeteg program várta a Kossuth térre látogató pécsieket. A produkciókat és a köszöntőt követően a tér névadójának szobrát számos egyesület, párt és civil szervezet képviselője koszorúzta meg.

hirdetés

Megtelt a Kossuth tér szerda délelőtt kis magyar zászlócskákat lengető gyerekekkel, kokárdás felnőttekkel és idősekkel – több száz pécsi jött el a március 15-i városi ünnepségre. A tömegből kimagaslottak a díszhuszárok, látványos bemutatót tartottak a szablyavívók.

A Mátyás Király Utcai Általános Iskola tanulói népdalcsokorral tették magasztosabbá az ünnepi műsort, és nemzeti operánk, a Bánk Bán legismertebb áriája is elhangzott a Pécsi Nemzeti Színház művészeinek jóvoltából.

márc15,08

márc15,06

Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora köszöntötte az ünnepségen megjelent pécsieket. Március 15-ét a „legmagyarabb” ünnepnek nevezte, amit sok évtizeden át el akartak venni, próbálták elfelejtetni, de a nemzet nem hagyta.

– Amíg van március 15-e, addig van magyar is, és amíg van magyar, addig lesz március 15-e is – fogalmazott.

márc15,05
“Amíg van magyarság, addig lesz március 15-e” – fogalmazott Bódis

Bódis megemlékezett 1848 nagy hőseiről, Petőfiről, Vasvári Pálról, a márciusi ifjakról, győztesekről és mártírokról, mint Bem tábornok vagy az aradi vértanúk. A magyar nemzet akkori nagy alakjai történelmünk talán legnemesebb fejezetét írták.

– A nemzeti lobogónk színei, amit mellükre tűztek és tűzünk mi is, azt a három erényt szimbolizálja, ami a magyarság eszményét testesíti meg: a piros az erőt, a fehér a hűséget, a zöld a reményt. Ma is ezt a hármas erényt hirdetjük – zárta a rektor ünnepi beszédét.

márc15,02

márc15,04

  • Fóris Béla

    Három éve írtam a facebook-on március 15-ére: Elgondolkodtam a fityesz, mszp, mdf, kdnp, szdsz és még több párt által rendszerváltozásként aposztrofált rendszer-átalakításról. Még 89. őszén abban a hitben voltunk, hogy egy valódi rendszerváltozás után majd tisztességesen is lehet érvényesülni. Azt hittük, hogy végre azok is szerepet kaphatnak a közéletben, akik megjárták Kádár börtöneit mint politikai elítéltek, hogy tisztességes párton kívüliek is karriert csinálhatnak. Hogy azok akik évtizedekig ki voltak tiltva az egyetemekről lehetőséget kapnak felsőfokú végzettség megszerzésére. Hogy legalább 40-50 000 közép és felső vezetőt leváltanak, hogy ahol lehet az elvtársakkal visszaadatják az ellopott ingatlanokat és vagyonokat. Hogy megszűnik a lakosság megosztottsága és újra nemzet leszünk, és visszatérünk őseink történelmi alkotmányához. Sajnos mindez csak állom maradt, tolvajok és bűnözök irányítják az országot.

  • Fóris Béla

    A márcisu 15-ei ünnep kapcsán elgondolkodtam rajta, hogy mi a fenét ünnepelnek ilyenkor az országot (félre)vezető bolsi elvtársak. Hisz az ő ünnepük április 4-e kellene legyen, amikor szovjet segítséggel hatalomra jutottak. Azóta többször is kifosztották a lakosságot és az országot. Magyarország történetében a legnagyobb mértékű rablást az 1990-es úgynevezett “rendszerváltást” követően hajtották végre, ekkor közel 400 milliárd dollár közpénz vált az elvtársak magántulajdonává. Ha csak tízed ennyit loptak volna, akkor is dúsgazdagok lettek volna, és a nép életszínvonala magasabb lenne mint az osztrákoké.