Római kori emlékekre bukkantak a Dóm tér burkolatcseréje alatt

A pécsi Dóm tér burkolatcseréjét megelőző régészeti kutatások számos új információval szolgáltak a pécsi püspökvár történetével kapcsolatban. A tudományos eredményeket a Régészet Napja rendezvény keretében a Pécsi Egyházmegye és a Janus Pannonius Múzeum közös szervezésében Tóth Zsolt, ásatásvezető és Buzás Gergely konzulens ismertetik az érdeklődő nagyközönséggel május 24-én 18 órától a Magtár Látogatóközpontban.

Az ásatásvezető a Pécsi Egyházmegye honlapján közzétett beszámolójában azt írja, a székesegyház déli oldala előtti terület a 19. század óta funkcionál térként. Előtte a középkori püspökvár részét képezte, az erődítés védművei és épületei vették körbe a középen elhelyezkedő udvart, amely a mai tér előzményének tekinthető.

A déli irányban meredeken lejtő, patakokkal körbevett, erdősült terület emberi hasznosítása a római kortól kezdődik, írja Tóth Zsolt. A területen alakították ki a késő római ókeresztény temetőt, a korábbi temetőterülettől elkülönítve.

A korszak jellegzetes téglasírjai és sírépítményei közül több már megtekinthető a nagyközönség számára.

Mivel ezek az emlékek 1,5–3,5 méter mélyen rejtőzködnek a mai térburkolat alatt, ezért a csak felszíni kutatást igénylő burkolatcsere során újabb korszakbeli emlék nem látott napvilágot. A járulékos beruházásként végzett csapadékelvezető közmű cseréje során vált ismerté az utolsó temetői építmény, igaz még 2016-ban. (A munkálatok második szakasza folyt 2018-ban.)

Pécs középkori neve Quinqueecclesiae, a Karoling-kori Quinque Basilicae településnévből eredeztethető, amely a 9. században öt, a kor viszonyai szerint templomnak tartható késő római temetői épületről kapta a nevét. Az egykori temetőből a szakrális kontinuitásnak köszönhetően lett település, amelynek a temploma a felújított I. számú Cella Trichora lett a Dóm tér északnyugati sarkánál. Azt már az elmúlt évek kutatásaiból megtudtuk, hogy kis kápolnaként a 16. század elejéig használták. 2018-ban annyi újat sikerült megtudni, hogy nem önálló épületként emelkedett, hanem nekiépítették a középkori belső vár nyugati oldalán emelkedő épület északi oldalának.

A püspökvár kezdeteiről, Árpád-kori és 14. századi történetéről viszonylag keveset tudunk, írja az ásatás vezetője. 2018-ban a tér területén sikerült kimutatni legalább két olyan építési periódust, amelyek ezen időszakhoz köthetők.

A nagymérvű megerősítési munkálatok és építkezések a 15-16. században folytak. A vár ekkor nyerte el azt az arculatát, amely az 1543–1686 közötti hódoltsági kor időszakában is nagyrészt megmaradt. Eddig is erről a periódusról tudtunk a legtöbbet, mivel erről az állapotról már ábrázolások és alaprajzok is fennmaradtak. A legtöbb falmaradvány, amely 2018-ban felszínre került, ebből az időszakból származik. Szakaszolni lehetett ezek alapján a vár kiépítésének folyamatát.

Szathmári György püspök palotájának helyét is megnyugtatóan sikerült tisztázni, azonosítani lehetett az ehhez kapcsolódó megelőző bontási munkálatokat is.
Szerencsés módon egy hódoltság kori építési tevékenység is azonosítható lett.

Összességében komolyabb felszínmélyítés, azaz ásatás nélkül is előkerült a középkori falak körülbelül 70 százaléka. A többi és a korábbi római emlékek megőrzik titkukat az utókor számára az új burkolat alatt, zárja a beszámolót Tóth Zsolt.

Hirdetés