Itt strandolhat a környéken

Strandokban nincs hiány a környéken

Komoly felújítási munkák zajlanak a pécsi Hullámfürdő kültéri medencéinél, így ott biztosan nem lehet strandolni a nyár végéig. Viszont hamarosan beköszönt a kánikula, így virtuálisan körbejártuk olvasóinknak a környéket azt kutatva, hol tudunk csobbanni, s ez mit jelent nekünk anyagilag.

hirdetés

Hiába végezték el évről évre az időszakos karbantartási munkálatokat a pécsi Hullámfürdőben, idén komolyabban is hozzá kell nyúlni a kültéri medencékhez, állapotuk ugyanis kritikus. Erre viszont csak most, a források megszerzése után és a jó idő beköszöntével nyílik lehetőség. Emiatt viszont nem tud kinyitni a strandszezonra a fürdő külső része.

– A tényleges kivitelezés napokon belül megindulhat. A várható átadási határidő augusztus. A felújítási munkálatok alatt a sportuszoda, illetve az épületben lévő valamennyi szolgáltatás az eddigieknek megfelelően zavartalanul üzemel, a nyáron úszni érkező vendégek részére a sportuszoda melletti területen lesz elkerítve egy külső napozórész. Ugyancsak egy külön területet kerítettek el a nyári úszótáborokba érkező gyerekek részére is, az ő edzéseiket pedig ugyancsak az 50 méteres sportmedencében tartják – közölte lapunkkal Szűcs Zsolt, az üzemeltető PSN Zrt. kommunikációs igazgatója.

A Hullám legfeljebb augusztustól nyit ki...
A Hullám legfeljebb augusztustól nyit ki…

Nemcsak megerősítik, hanem teljes egészében újra is burkolják, körben korszerű taposókkal, zuhanyzókkal szerelik föl a két medencét – tette hozzá.

A pécsieknek addig is marad a műszaki kar melletti Pollack-strand. Itt – ha az ÁNTSZ is zöld utat ad a napokban – június 5-én, pénteken lesz nyitás. Tóvári Sándor üzemeltető elmondta lapunknak: nagyrészt a tavalyi árakon dolgoznak: a 14 év felettiek délelőtt 500, délután 700, a 6-14 év közöttiek 400, ill. 500 forintért mehetnek be hozzájuk. Öt óra után egységesen 450 forint a belépő, de a 6 éven aluliaknak és a PTE nappalis hallgatóinak mindvégig ingyenes a csobbanás.

Ezzel a pécsi helyek ki is fújtak, viszont a közelben is van lehetőség.

Legközelebb az orfűi aquapark van hozzánk: ott június 6-tól hét csúszdával, úszómedencével, élménymedencével, pezsgőfürdővel, gyermekmedencével várják a vendégeket. A belépők felnőtteknek 2000, diákoknak 1500, gyerekeknek 1000 forintba kerülnek, 15 órától ennél kevesebbért lehet bejutni, s családoknak is van kedvezmény.

A Pécstől 20 kilométerre lévő, magyarhertelendi termálfürdőben négy beltéri és hét kültéri medencével fogadnak bennünket 1600 forintos felnőtt belépőkkel, míg a diákok 1300, a gyerekek 1100 forintért juthatnak be. Itt is van délutáni és családi engedmény.

Még mindig a Pollack a legolcsóbb...
Még mindig a Pollack a legolcsóbb…

Siklóson már kinyitottak a kültéri medencék; az egyik legújabb baranyai létesítményben 2600, 2100 és 1350 forintba kerülnek az egész napos jegyek, ugyanakkor van egy 10-15 százalékos hétvégi felár, de olcsóbb a délutáni belépő is.

Ettől nem messze, a klasszikus harkányi fürdőben is beindult már a szezon, s itt végre különválasztották a strandolós és a gyógyvizes részleget, így olcsóbbá vált a csobbanás. A strandra felnőttek 1400, diákok és nyugdíjasok 1000 forintért juthatnak be. A gyógyvizes helyszínre átlépő jegyet kell váltani 1500, ill. 1200 forintért. A délutáni jegy 15 órától egységesen 1000 forint a strandra és 1200 a gyógyvizekhez.

A sikondai wellness fürdőben, ami szintén nyitva áll minden a hétvégén, a felnőtt jegy 2000-2500, a diák/nyugdíjas jegy 1800-2000 forintba kerül. Hétvégén 10-15 százalékos a felár ott is.

Szigetváron is nyitva áll már a külső rész sportmedencével, a szaunahasználat itt is benne van az árban, ahogy a többi helyen. Felnőttek 1500 forintért, diákok, nyugdíjasok 1000 forintért csobbanhatnak. A délutáni tikett 1100 és 750 forintba kerül – már 14 órától.

[box title=”Szabadon: lehet, ahol nem tiltják” box_color=”#22afad”]Fürdőzni a szabadban is lehet, ha ezt külön nem tiltják táblával, a népegészségügyi szolgálat viszont nem ajánlja mindezt, Baranyában az orfűi kistó a kivétel. Az ok, hogy ott biztosítanak zuhanyzót, vécét, mosdót. Ezzel együtt mérik a Duna, a Dráva és a Pécsi-tó vízminőségét is, s egyelőre nem érkezett rossz hír ezekről az élővizekről sem. Kasza Anett, a megyei katasztrófavédelem szóvivője ugyanakkor felhívja a figyelmet: nem kijelölt fürdőhelyen hirtelen mélyülhet a meder, a folyók sodrása erős lehet. Emellett nem ajánlják azt sem, hogy közvetlenül étkezés után, teli gyomorral, felhevült testtel, szeszes ital és gyógyszer hatása alatt fürödjünk.[/box]

  • moderátor

    Bocs, a szerzőt akartam írni.

  • moderátor

    A szerkesztőnek üzenem, hogy nézzen már utána, van-e még egy megyeközpont ebben az országban ahol nincs és nem is lesz strand .
    Botrányos.

  • pecsi

    Sajnos ez a varos a kulturara epul ami nagyszeru; de szorakozasra nincs semmi

  • én

    majaknak…átszoknak,káosz lesz …nem kicsi ,nagy.

  • pecsi

    Kedves cikkiro arrol irjon hogy miert nincs normalis strand pecsett es pecsett hol lehet normalisat furdeni strandolno?

  • pecsi

    Akinek nincs autoja nincd eleg penze hogy videkre menjen; az hol strandoljon? Kis penzbol túke jeggyel 🙂 berlettel a kis penzu nép meg el tudott menni a vàrosba furdeni. Hoppal Ur es Csizi Ur ezengondolkozzanak ne a pesti utasitasokat varjakes ott ügyezzenek.

  • pecsi

    Na ez pecs. Ami volt kis strand az is pont nyaron bezàr . Hat ez Pécs.Költsd màs vàrosban a pénzed. Pedig egy jó kis strandfurdö mennyi munkalehetöséget adna a vàrosnak. A vàros vezetés ebbe nem gondol. Lehet ezzel fel is lendulne a belvaros is. Egesz telen nem tudtak a felujítasi munkalatokat vegezni? Epul le a varos lehet hogy innen el.

  • majak

    Nekem éves bérletem van a Hullámba, remélem, akik eddig a kinti strandon szoktak lubickolni, nem szoknak át tömegesen az amúgy is zsúfolt sportmedencére. Eléggé nagy így is a káosz.