Hirdetés

A Paks II-t felügyelő miniszterhez kerültek a reptér tulajdonosi jogai – derül ki a Magyar Közlönyből. 

A február 14-én megjelent Magyar Közlönyben található egy rövid bekezdésnyi rendelet, amelyből kiderül, hogy a Paks II-t felügyelő tárca nélküli miniszter, Süli János hatáskörébe kerül a pogányi repülőtér, ő gyakorolja a tulajdonosi jogokat. A gyakorlatban ez alapján az üzemeltetés és a fejlesztés is a miniszter hatáskörébe kerül.

Mint ismert, tavaly decemberben írta alá a városvezetés és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezetősége azt a szerződést, amelynek eredményeképp az állam üzletrészeket vásárolva beszáll a reptér működtetésébe.

Az állam a reptér mögött lévő két cégben vásárol többségi tulajdonrészt összesen majdnem 1 milliárd forintért, később pedig a tervek szerint 10-11 milliárd forintból fogja fejleszteni a repteret.

Péterffy Attila a legutóbbi városinfón is kitért a reptér kérdésére. Mint mondta, a város befektetővonzó képességét nagymértékben javíthatja a pogányi repülőtér fejlesztése, ezért jelentős sikernek könyveli el, hogy ezt a projektet sikerült az elmúlt évtized tetszhalott állapotából újra élővé tenni és az állam együttműködésével ismét fejlesztési pályára állítani.

Kitért arra is, hogy idén a tervek szerint elkészülnek a kifutópálya-hosszabbítás tervei és megtörténik azok engedélyeztetése, valamint a kivitelező kiválasztására várhatóan feltételes közbeszerzési pályázatot készítenek elő. Ha a kormány biztosít forrást az építkezéshez – folytatta –, akkor a kifutópálya meghosszabbítása legkorábban 2024-re készülhet el. Addigra reálisan előkészíthető egy olyan járat üzemeltetése is, amely a pogányi repülőtérről valamelyik nagy nemzetközi repülőtérre biztosít majd utazási lehetőséget a pécsieknek és az ide látogatóknak.

Hirdetés