Miről is van szó Meszesen?

A DK szerint jó a pécsi teleprehabilitációs program, de vannak azért gondok vele, mert a lakosság kifogásolja. A DK-sok szociálisan terhelt csoportról beszélnek.

A lakossági megkeresések után döntött úgy a Demokratikus Koalíció, hogy a párt pécsi prominensei külön is foglalkoznak a most folyó teleprehabilitációs programmal. Ezért elmentek Györgytelepre is, ahol néhány családdal beszélgettek.

hirdetés

Nagy Ferenc, a DK egyik pécsi politikusa szerdai sajtótájékoztatójukon elmondta, volt olyan család, amelyik a rossz helyzetéből még rosszabb helyzetbe került, hiszen amíg felújítják a lakásukat – ami 3-4 hónap is lehet –, addig egy vizes, nedves szükséglakásba kellett ideiglenesen költözniük. Valószínű ki fogják bírni, de kérik az azonnali segítséget – mondta.

A pécsi teleprehabilitációs program egy része ugyanis arról szól, hogy miközben oktatást, képzést, foglalkoztatást kapnak a gettókban élők, segítik a mindennapos életvitelüket is, és 100 lakást felújítanak számukra, hogy új életet tudjanak kezdeni. A felújítás – ahogy ez megszokott – viszont némi időt vesz igénybe és kényelmetlenséget is okoz.

A DK-sok pécsi vezetője, Kunszt Márta elismerően szólt ugyan a program célkitűzéseiről, ám szerinte megoldható lett volna az is, hogy előbb felújítanak néhány otthont, amelyekbe ideiglenesen beköltözhetnek azokat a lakókat, akiknek éppen tart a lakásfelújításuk.

Kitértek a projekt másik elemére is, amellyel 30 családot emelnek ki a város négy szegregátumából.

– A probléma az, hogy érintett családok nem tudják, mi történik velük, nem tudnak felkészülni a változásokra, de a befogadó társasházak sem kapnak tájékoztatást arról, hogy beköltöztek hozzájuk a családok – mondta Kunszt. – A befogadók pedig egyszer csak szembesülnek azzal, hogy beköltöznek hozzájuk a leszakadó családok. Hozzátette azt is, hogy valójában egy bokorba költöztetik az embereket, hiszen mind a 30 család Meszesen kapott otthont.

Arra a kérdésre, hogy vajon miért is kellene bejelenteni bárkinek is azt, hogy beköltözik egy adott társasházba, hiszen erre ma Magyarországon senkit nem kötelezhetnek, azt válaszolták a DK-sok, hogy nagy felháborodást váltott ki a régi lakókból a beköltözés, és újabb szociálisan terhelt csoport került Meszesre.

Fábián-Nagy Zoltán, a DK volt meszesi képviselőjelöltje azzal érvelt, hogy vannak olyan emberek, akik beköltöznek, de nem fizetik majd a számlájukat. Szerinte havi, heti szinten ki kellene látogatni a családokhoz. Azt viszont tagadta, hogy ez előítélet lenne a mostani programban résztvevőkkel szemben.

Arról is szólt, hogy nem szívesen fogadnak új jövevényeket a régi lakók, sérelmezik joggal, hogy összes program kivétel nélkül a Budai Vámtól „felfelé” szól, a városrészt pedig “túlzsúfolják”, hiszen 30 család érkezik 7000 ember közé.

– Megértem, hogy Uránvárosba, ahol egyetemisták laknak és felkapott lett, nem költöztetik be ezeket az embereket – vélekedett Fábián-Nagy.

Kovács Katalin, a projekt egyik irányítója szerint a program finanszírozása rajtuk kívülálló okok miatt csúszott, így nem tudták ütemezetten elindítani a felújításokat. Mint mondta, csak olyan családokat költöztetnek át, amelyekben legalább egy főnek van munkája, és két éve folyamatosan foglalkoznak velük. Egyébként napi rendszerességgel követik és foglalkoznak velük szociális munkások, nagyjából 60-an dolgoznak a területen – reagált a DK-sok felvetésére.

Kovács szerint azért vásároltak a keleti városrészben lakásokat, mert a családi kötelékeket sem akarták elszakítani, a gyerekek az itteni iskolákba, óvodákba járnak, valamint pályázati kritérium volt, hogy távfűtéses – összkomfortos – lakást nem vásárolhatnak, miután annak fenntartását nem biztos, hogy tudják vállalni a családok.

Egyébként, tette hozzá, az egyik érintett kifejezetten kérte, hogy távol legyen családjától, ezért neki máshol kerestek lakást.