Mentő vitte el a munkást a koncertközpontból

Tűzoltók, rendőrök és mentők is kivonultak egy balesethez az épülő hangversenyterem építkezéséhez reggel kilenc óra magasságában. Az elsődleges – mint kiderült, téves –  információk arról szóltak, hogy az épület födémszerkezete omlott le, s egy tucat ember van a szerkezet alatt. Kiderült: két sérült van.

Handbauer Péter tűzoltó alezredes  közölte, hozzájuk is a födém omlásával kapcsolatosan érkezett a bejelentés, így nagy erőkkel vonultak a helyszínre, ám nem kellett beavatkozniuk. Nem szakadt le ugyanis ilyen szerkezet, s az adatok felvétele után visszatértek a parancsnokságra – mondta.

 Az építkezésen két munkás sérült meg a rendőrség tájékoztatása szerint, egyiküket mentővel szállították el feltehetőleg akkor, amikor az egyik munkás két emeletnyit zuhant, mert rossz helyre lépett.

A röviddel a baleset bekövetkezése után a helyszínre siető munkatársunk tájékoztatása szerint a rend hamar helyreállt az építkezésen.

Merza Péter, a beruházást levezénylő Pécs2010 Menedzsmentközpont fejlesztési igazgatója a PécsMa.hu-nak azt mondta, vizsgálatot kezdeményeznek a FIDIC-mérnökön keresztül arra vonatkozóan, hogy megsértették-e az építkezésen a munkavédelmi előírásokat.