Véget ért az idei Mecsek Rallye – norvég siker született

A Citroen C3-ast kormányzó norvég Mads Ostberg–Torstein Eriksen páros nyerte meg az 54. Mecsek Rallye-t, méghozzá imponáló magabiztossággal, a tíz gyorsasági szakaszból ötöt behúzva.

Rajt-cél győzelmet aratott a korábbi világbajnok Mads Ostberg a Mecseken, hiszen már a péntek esti első gyorsaságit is megnyerte, majd vezető pozícióját végig őrizve zárt az élen.

– Nagyon élveztük a versenyt, klassz gyorsasági szakaszokon mehettünk, köszönjük a rendezőknek a hétvégét, jó volt – mondta első helye után a norvég klasszis. – Komoly csatákat vívtunk, és gratulálunk a magyar versenyzőknek, mert komoly tempót diktáltak.

Az elismerés nem véletlen, hiszen a Rallye 1 kategória második helyén a Hadik András-Kertész Krisztián páros végzett Ford Fiestájukkal.

– Jó kis versenyen vagyunk túl, de a gumitaktikánk nem jött be – ismerte el Hadik. – Szerettünk volna Ostberghez kicsit közelebb kerülni, de nem sikerült. Gratulálunk neki a győzelemhez.

Hadikék második helye egyébként kiváló hajrájuknak köszönhet. Óriási csatát vívtak ugyanis Grzegorz Grzyb – Kamil Kozdron lengyel duóval, akiket végül a kilencedik gyorsaságin sikerült megelőzniük.

A modern autók mellett a veteránok is versenyeztek a Mecsek Rallye-n. Az FIA Historic Európa bajnokság győztese a Zippo – Denis Piceno kettős lett. Az Audi Quattroval versenyző olasz duó hasonló teljesítményt nyújtott, mint Ostbergék, az első gyorsaságin élre álltak, és mind a tizenegy szakaszon ott is maradtak. Hat gyorsaságit nyertek, és a
győzelmük csak akkor forgott veszélyben, mikor az ötödik szakasz után kilazult váltókarral
érkeztek a szervizbe. A hibát orvosolta a csapat, így Zippoék – akinek polgári neve Andrea
Zivian – magabiztosan nyerték a versenyt.

– Hihetetlen volt ez a verseny, imádtam – nyilatkozta a siker után Zippo. – Nagyon tetszett a szombati első gyorsasági szakasz, de a többi pálya is, gyönyörű ez a hely. Nagyon jól szervezett volt a verseny.

Az 54. Mecsek Rallye végeredménye a Rally 1 kategóriában

A Historic EB végeredménye

Fotók: mecsekrallye.com/STom