Korosztályok közötti átjáró – Mindenkinek lehet egy jó története!

A Lions Clubok Magyarországi Szövetsége 2020. júliusában ismert embereket kérdezett arról, hogyan tudnak szót érteni más korosztályokkal, egyáltalán szükség van-e erre, és mi a szerepe ebben az egymás iránti figyelemnek, vagy a kölcsönös tiszteletnek. Respect for all néven futó projektjükben most pályázatot hirdettek, amelyben bárki elmondhatja saját történetét arról, miért nélkülözhetetlen a korosztályok közötti jó együttműködés.

A videó interjúkban rapper, énekesek, színészek, volt NBA-s kosaras, pszichológus, kutató, paralimpikon vall arról, az ő életében mit jelentett, sikereihez mit adott egy másik generáció segítsége, tapasztalata. Csak néhány kiragadott példa:

Majoros Péter, művésznevén Majka szerint a tisztelet nem jár életkor alapon, és nem szabad beleesnünk abba a hibába, hogy olyanok legyünk, mint azok, akiket nem szerettünk fiatalon. Számára Zorán az igazi jó példakép arra, hogyan lehet tisztességesen, emberien együttműködni egy másik generációval. Közös munkáikban ő ugyanis mindig egyenrangú partnerként bánik vele, tiszteleti és elfogadja a véleményét.

Szinetár Dóra szinte gyűjti maga köré az idős embereket, szívesen van társaságukban, sokat tanul tőlük. A színész- és énekesnő számára nagy büszkeség, ha elfogadják, komolyan veszik azok, akiket tisztel és nagyra tart.

Simkó Beatrix táncos, koreográfus beszél arról is, hogy most kezdi a Trafóban a próbáit annak az egész estés táncelőadásnak, amelynek a témája éppen az idős és fiatal generációk együttműködése.

A program szervezői szeretnék, hogy minél többen szólaljanak meg a témában. Olyan fotókat és maximum 2 perces videókat várnak, amelyek megmutatják, lehetséges a korosztályok közötti átjárás. Civil példák sorával is szeretnék megmutatni mennyire építő, erőt adó a generációk egymás iránti tisztelete, együttműködése. A saját élmény beküldésére szóló felhívással kötetlen párbeszédet kívánnak elindítani, a generációk közötti tapasztalatcserét ösztönözni. Mert a korosztályok közötti átjárás nem tilos! Sőt!

További információ

A kezdeményezés alapítója

A Lions egy olyan önkéntes alapon szerveződő közösség, amely 20-30 fős klubok összességéből áll, összesen közel 1,5 millió tagja van. Magyarországon és további 206 országban elsősorban a látás megőrzése, a látássérültek, a környezetvédelem, az éhség elleni küzdelem, a cukorbetegség megelőzése és a gyermekrákban szenvedők érdekében tevékenykedünk.

 

FERLING Tanácsadó és Szolgáltató Kft.

A Ferling közel 3 évtizedes tapasztalattal rendelkező, hazai alapítású és magyar tulajdonban lévő független pr-ügynökség, a kelet-közép európai térség jelentős, stratégiai tanácsadást és teljes körű pr szolgáltatást nyújtó vállalkozása. Küldetése, hogy partnerei számára növekvő ismertséget, jó hírnevet, hatékony sajtókapcsolatokat és értékeikkel azonosuló belső, törekvéseiket elfogadó vagy támogató külső közvéleményt tudjon kialakítani.

Strategic Scope Kft.

Közel 30 év tapasztalatával teljes körű pr szolgáltatást nyújtunk. Szakmánkban naprakészek vagyunk és kreatívak. Ügyfeleinket jó hírnevük felépítésében, megerősítésében és megtartásában támogatjuk. Jó nevű nemzetközi hálózat tagjaként hat kontinensen egységes kommunikációs kampányokat tudunk szervezni.

 

 

Hirdetés