IRC: Mikkelsen nyert, nyáron újra Pécsett

A norvég Andreas Mikkelsen nyerte az idei IRC sorozatot – amelynek szeptemberben a Mecsek-rali is részese lehetett. A Skoda UK pilótája egyetlen ponttal előzte csak meg a cseh Kopeckyt, miután a hétvégén szoros küzdelmet követően bezsebelte a Ciprus-rali bajnoki címét is. Időközben az is eldőlt, hogy Pécs jövőre június elején rendezheti meg az IRC-futamot, ezúttal egyben a Historic Eb-sorozat viadalával.

hirdetés

A huszonkét éves Mikkelsen az Intercontinental Rallye Challenge eddigi legfiatalabb bajnoka lett. Sokan szurkoltak neki Pécsett is – ám a 45. Canon Mecsek-ralin hiába állt a mezőny élén, nem volt szerencséje: a hajrában nekiment egy rönknek, amely miatt fel kellett adnia a versenyt. Ám úgy tűnik, tanult magyarországi hibájából, mert azt követően magabiztosan, pontosan és gyorsan irányította navigátora, Ola Floene segítségével a Skoda Fabia S 2000-et.

Mikkelsen Ciprus után elmondta, hogy nehéz idényen vannak túl, amely ugyan rosszul indult, de folyamatosan javultak az eredményeik, a sorozat második fele pedig kifejezetten jól alakult számukra. Úgy fogalmazott, hogy egy álma vált valóra a bajnoki cím megszerzésével.

Ahogy a pécsi rendezők is egy megvalósult álommal gazdagodhattak 2010-ben, hiszen a sikeres kandidáló évek után végre a Mecsek is föliratkozhatott a rali világtérképére. A rendezvény sikerét és pozitív nemzetközi megítélését pedig mi sem bizonyíthatja jobban, mint hogy a nemzetközi szövetség (FIA), illetve az IRC-jogtulajdonos Eurosport a következő három évre is bizalmat szavazott a Jelen István vezette szervezőcsapatnak.

A több helyen még apróbb pontosításra szoruló jövő évi versenynaptárban Pécs június legelejére került, mégpedig rögtön „duplán”. Ahogy Jelen István fogalmaz, részben költségkímélést célzó, részben természetvédelmi, de szervezési okok miatt is igyekeztek a tavalyi két nagy pécsi viadalt „egy fedél alá” hozni, amit végül siker is koronázott. Így a nyár elején az IRC-mezőny mellett egy verseny keretein belül mérhetik össze tudásukat a Historic Eb-sorozat résztvevői is – illetve természetesen ezúttal is küzdhetnek a magyar bajnoki pontokért a hazai pilóták.

Szűcs Zsolt írása.