Óriásfejlesztésekkel ünnepli centenáriumát a PVSK

Ünnepélyes keretek között tették le a PVSK közeljövőben megvalósuló fejlesztéseinek alapkövét pénteken. A rangos sportklub 4,5 milliárd forint állami támogatásban részesül, hogy a Verseny utcában többek között új stadiont, multifunkciós sportcsarnokot, műfüves pályákat hozzon létre. Történik mindez abból a jeles alkalomból, hogy a klub idén ünnepli századik születésnapját.

hirdetés

1919. augusztus 23-án mintegy félezer vasutas sportoló és pártoló tag megalapította saját egyesületét. Valószínűleg ők sem gondolták volna, hogy száz éven át mennyi zajos sikert könyvelhetnek majd el. Megannyi olimpikont adtak a nemzetnek, külföldi sztárcsapatokat múltak felül focistáik, számos alkalommal váltak az ország legjobbjaivá.

A PVSK mindig is egy komoly közösséget jelentett, a dél-dunántúli régió egyik legnagyobb egyesülete volt – fogalmazott Rákossy Balázs, európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár, a PVSK társadalmi elnöke.

Garami József mesteredző jelenlétében tették le az alapkövet

– A klub számára mindig fontos volt az együttműködés és a partnerség, nem csupán a kormánnyal és a várossal, de a szponzorokkal is. Mindannyiuk folyamatos támogatása és munkája kellett az elért eredményekhez. Stabil múlton épül fel a biztos jelen, a jelen pedig a jövő biztosítéka, záloga – tette hozzá.

Őri László alpolgármester az eseményen a városi sportélet közös munkájára hívta fel a figyelmet.

– Nemrég megköttetett egy együttműködési megállapodás a városvezetés, az egyetem és a PVSK között, miszerint az elkövetkező években a különböző sportszervezetek együtt, egy egységes koncepció menték építik Pécs sportéletét. Kívánom, hogy ez az összefogás tartson ki az elkövetkező években is – mondta.

Ahogyan Őri fogalmazott: a sport közösséget teremt, a közösség pedig sok mindenre képes lehet.

– A fejlesztések legnagyobb része a labdarúgásra vonatkozik, hiszen a városban a futballt újjá kell építeni – ebben talán mindenki egyetért – vélekedett Czerpán István, a PVSK elnöke. – Ezt alulról kell kezdeni, és a kovácstelepi PMFC-fejlesztés a bizonyítéka annak, hogy ez el is kezdődött.

Czerpán hangsúlyozta, a pécsi labdarúgás 30 évvel ezelőtti sikerei egyértelműen az utánpótlás erősségéből fakadtak, ez az, amit most is el kell érni.

A 4,5 milliárd forintból gyakorlatilag teljesen átalakul a PVSK sporttelepe. A nemrég elkészült multifunkciós munkacsarnok árulkodik arról a minőségről, amit a fejlesztések képviselni fognak. A munkálatok már tavaly megkezdődtek – az új atlétikapályával –, most viszont új füves és műfüves pályák is épülnek. 800 fős fedett lelátón szurkolhatunk majd a sportolóknak, amely alatt öltözők, mosdók, büfék lesznek. Az új multifunkciós sportcsarnok a kosarasok számára is otthont ad, de az ökölvívók is tarthatnak itt edzéseket.

A fejlesztések alapkövének elhelyezését a PVSK ünnepi közgyűlése követte, később elismerő okleveleket, aranygyűrűket is átadtak.

Hirdetés