Prágai tenisztorna: Szávay döntős

A hetedik helyen kiemelt Szávay Ágnes szombaton két játszmában legyőzte a cseh Lucie Hradeckát, és bejutott a 220 ezer dollár összdíjazású, prágai salakpályás női tenisztorna döntőjébe.

hirdetés

Az összecsapás a viadal honlapja szerint 1 óra 20 percig tartott. Eredmény, elődöntő: SZÁVAY (7.)-Hradecká (cseh) 6:2, 6:4. Szávay Ágnes ezzel sorozatban kilencedik mérkőzését nyerte meg, és egy héten belül második WTA-fináléjára készülhet, melyben a szintén cseh Barbora Zahlavova-Strycova lesz az ellenfele.

A mérkőzésen Szávay és riválisa is küszködött a szervajátékával, Hradeckának az első játszmában egyszer sem sikerült hoznia a sajátját, így a magáét “csak” kétszer elvesztő magyar 6:2-re hozta a szettet.

A folytatásban a múlt héten Budapesten győztes Szávay gyorsan meglépett 3:0-ra, ám később ismét bizonytalankodott, így 3:2-re feljött a hazai játékos. Ezek után megint a másik szerváiból éltek a játékosok: előbb a magyar vette el Hradeckáét, majd fordítva, ám mivel így mindig Szávay került két játékos előnybe, 5:4-es vezetésénél a cseh újabb hibája a mérkőzés végét jelentette.