Quigleyt nagyszerűen sikerült beépíteni válogatottba

Szerdán, Fehéroroszországban kezdi meg a nyolcmeccses Európa-bajnoki selejtezősorozatot a női kosárlabda-válogatott, amely remek felkészülésen van túl.

hirdetés

A nemzeti csapat az utóbbi egy hónapban kétszer legyőzte Hollandiát, majd Szlovákia és Lettország is kapitulált a januárban kinevezett, szlovák származású Stefak Svitek együttese előtt, végül a múlt héten Karlovy Varyban rendezett négyes tornán a magyarok megverték a tavaly Eb-negyedik cseheket és az olimpiai ezüstérmes ausztrálokat is, zárásként pedig szoros mérkőzésen kikaptak az Eb-második törököktől.

“Ezek az eredmények önmagukért beszélnek” – nyilatkozta hétfőn az MTI-nek a szövetségi kapitány. “Csehországban remekül küzdöttek a lányok, megvolt a kellő agresszivitás, mind a 12 játékosom bekerült a rotációba, és kipróbáltuk a begyakorolt figurákat.”

Stefak Svitek hozzátette: a menetközben csatlakozott, honosított amerikai Quigleyt Allie nagyszerűen sikerült beépíteni a csapatba, a pécsi légiós az ausztrálok ellen igazi vezéregyéniség volt a 23 pontjával.

Ami az A csoport minszki nyitányát illeti, a kapitány kifejtette:

“Az első meccs mindig nehéz és fontos, ezzel együtt nincs veszítenivalónk, meglepetésre készülünk a fehéroroszok ellen. Az elmúlt mérkőzéseken megmutattuk, hogy erős csapatok ellen is van keresnivalónk…”

A válogatott kedden Prágából utazik Minszkbe, ahol magyar idő szerint szerdán 18:30 órakor száll szembe a házigazdákkal. A csoportokból az első két helyezett jut ki a jövő évi, franciaországi kontinenstornára.

A válogatott kerete:
——————–
Quigley Allie, Horti Dóra, Honti Kata, Laklóth Anna, Vajda Anna, Raksányi Krisztina, Nagy-Bujdosó Nóra, Simon Zsófia, Szécsi Orsolya, Zsovár Orsolya, Czank Tímea, Vida Anna

A válogatott programja az Eb-selejtezőben (magyar idő szerint):
—————————————————————
június 13.: Fehéroroszország-Magyarország, Minszk 18:30 ó
június 20.: Magyarország-Portugália, Miskolc 18 ó
június 23.: Izrael-Magyarország, Rishon Le Zion 20 ó
június 27.: Magyarország-Ukrajna, Sopron 18 ó
június 30.: Magyarország-Fehéroroszország, Sopron 18 ó
július 7.: Portugália-Magyarország, Carcavelos Cascais 19 ó
július 11.: Magyarország-Izrael, Sopron 18 ó
július 14.: Ukrajna-Magyarország, Juzsnij 17 ó