Hirdetés

A mélyvonal fejlesztésének legújabb fejleményeiről az önkormányzat június 10-én számolt be.

Ahogy arról korábban többször is beszámoltunk, tavaly szeptember közepén kezdődött az úgynevezett „települési mélyvonal” fejlesztése, a bruttó 754 millió forintból megvalósuló projekt keretén belül a város alatt – azaz annak mélyvonalán – húzódó csapadékvízelvezető-rendszert korszerűsítik és bővítik az Ipar utcától a Veress Endre utcáig tartó mintegy 2950 méter hosszúságú szakaszon. A munka során új víz- és csapadékcsatornákat is kiépítenek azokon a helyeken, ahol a vízelvezetés nem volt megoldott.

A mélyvonal fejlesztésének legújabb fejleményeiről az önkormányzat június 10-én számolt be ismét egy közleményben. Mint írják, az 1-0-0 főgyűjtő csapadékvíz-csatornával kapcsolatos kivitelezési munkák vannak folyamatban a Veress Endre utcában.

A kivitelezés utolsó szakaszában az alábbi munkálatok fejeződnek be a területen:

  • A Veress Endre utca – Ybl Miklós utcai kereszteződés, valamint a Veress Endre utca – Bánki Donát utca kereszteződés közötti útszakasz aszfaltjavítási munkái – teljes lezárás alatt.
  • A Veress Endre utca – Bánki Donát utca és a Veress Endre utca Szőnyi Ottó utca közötti útszakasz aszfaltjavítási munkái – korlátozás mellett.

Április 19-én az önkormányzat döntött arról, hogy a Veress Endre utcában az elkészült rekonstrukciós munkálatokat követően a teljes északi oldali sáv is új aszfalt burkolatot kapjon a Tüzér utcától egészen az Ybl Miklós utcáig. Ennek köszönhetően a beruházás végén a teljes szakasz mindkét sávjában új aszfaltozás készül el.

Az elmúlt időszak csapadékos időjárása jelentősen korlátozta az aszfaltjavítási munkálatokat, amelyek emiatt nem tudtak a megfelelő ütemben haladni, így a tervezett III. és IV. ütem (a Szőnyi Ottó utca és Bánki Donát utca közötti szakasz, továbbá a Bánki Donát utca és a Berze Nagy János utca) a forgalomnak történő korlátozás nélküli visszaadása – a tervezett június 15-i időponttól eltérően – előreláthatólag (az időjárás függvényében) csak június 20-án délután 18 órától történhet meg.

A Szőnyi Ottó utcától nyugatra az Ybl Miklós utcai kereszteződésig a korlátozások és lezárások továbbra is fennállnak a korábban kiadott sajtóközlemény szerint.

A kivitelezés előrehaladásával az alábbiak szerint nyitják meg a teljes szélességben leaszfaltozott Veress Endre utcát a forgalom előtt:

  • III. ütem:Szőnyi Ottó utca és Bánki Donát utca közötti szakasz június 20-án 18:00 órától (jelenleg sebesség korlátozással használható).
  • IV. ütem: A Szőnyi Ottó utca és az Ybl Miklós utca közötti szakasz június 20-án 18:00 órától (jelenleg teljesen lezárt szakasz).

A fenti korlátozások miatt, a lezárt területeken a gépjármű forgalom nem megengedett, kerülőút az alábbiak szerint biztosított:

  • Az Ybl Miklós utcában a kétirányú közlekedés a kivitelezés során biztosított lesz.
  • A III–IV. ütem kivitelezése alatt a területet elkerülni nyugati és keleti irányból is az Ybl Miklós út – Építők útja – Tüzér út útvonalon lehet.

Az Uránváros irányú Műjégpálya, továbbá mindkét irányba a Szőnyi Ottó utca, rendelő elnevezésű autóbuszmegállók a kivitelezés során június 20-ig nem használhatóak, az autóbuszok a térképen jelzett terelőútvonalon közlekednek, ahol a Kulturális Központ megállóhelyen mindkét irányban, továbbá Uránváros felé a Mecsek Áruház posta előtti megállóhelyen megállnak.

Hirdetés