19 C
Pécs
péntek, május 10, 2024
KezdőlapHírzónaHelyi hírekTelex: Pankotai Lili távozik a Nagy Lajosból

Telex: Pankotai Lili távozik a Nagy Lajosból

A lapnak a hírt meg is erősítette az október 23-án az oktatás jövőjéért szervezett budapesti tüntetésen elmondott és nagy port kavart slam szöveg előadása miatt országosan ismert gimnazista lány. 

Pankotai Lili elmegy a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumból, iskolát vált, értesült a Telex.hu. Úgy tudják, már az is megvan, hol fejezi be az utolsó évét.

A lánynak a demonstráción elhangzott, helyenként trágár szövegét sokan bírálták, iskolája igazgatója is elhatárolódott, mondván, hogy a beszéde nem összeegyeztethető az egyházi értékekkel.

Sokan azonban mellette szóltak: szimpatizánsai Pécsett flashmobot szerveztek, így álltak ki a lányért; Heidl György, a pécsi bölcsészkar dékánja Facebook-posztban reagált a diákjától elhatárolódott iskolaigazgató bejegyzésére.

Pankotai Lili nemrég egy hosszú interjúban mesélt arról, hogyan élte meg a beszéde utáni időszakot. Akkor azt mondta: nem bánta meg, hogy elmondta azt, mert úgy érzi, ő csak felvállalta a véleményét.

Az egyelőre nem ismert, mi intézményváltásának pontos oka. A lány a körülményekről és részletekről nem kíván nyilatkozni, amíg létre nem jön a jogviszony új iskolájával.


https://www.pecsma.hu/top/nagy-tragar-kviz-ki-mondta-pankotai-lili-vagy-bayer-zsolt

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő