15 C
Pécs
csütörtök, május 9, 2024
KezdőlapAbszolút PécsTízmilliókból fejlesztenek a reformátusok

Tízmilliókból fejlesztenek a reformátusok

Hatalmas lehetőséget ragadott meg az önkormányzat segítségével a pécsi kertvárosi és belvárosi református egyházközség. Közel hatvanmillió forintból fejleszthetik ugyanis a következő hónapokban két templomukat. Kertvárosban mintás fakazettás lesz a mennyezet, orgonát építenek, míg a Szabadság utcában egy komplett kiállítást hoznak létre.

Értékes Pécs címmel adott be, s nyert el közel 400 millió forintos támogatást az uniótól a pécsi önkormányzat, s a vele együttműködő szervezetek, egyházak. A programban felújítják a zsinagógát, a világörökségi helyszíneket, kiállítási anyagot hoznak létre a tavasszal nyíló Középkori Egyetemben, a Pécsi Szerb Ortodox Egyházközség szerb egyházművészeti regionális gyűjteményt valósít meg.

Minőségi koncerthelyszín lehet a kertvárosi templom

– E program keretén belül 58 millió forint juthat a város két fontos intézményére, a belvárosi és a kertvárosi református templom fejlesztésére – jelentette be Csizi Péter alpolgármester pénteken reggel az utóbbi helyszínen. A fejlesztések során akadálymentesítik az épületeket, s új, turisztikailag is vonzó elemekkel látják el őket.

A kertvárosi templomban például azokat a beruházásokat hajtják végre, amelyeket az épület húsz évvel ezelőtti felépítésekor megálmodtak a tervezők. Így többek között egy egymanuálos orgona váltja majd a mai, két évtizedes, lestrapált elektromos hangszert, valamint közel százhatvan ormánsági ornamentika mintázatot követő fakazettát alakítanak ki a templom mennyezetén.

A belvárosi templomban emellett reformációtörténeti kiállítást hoznak létre a Szabadság utcai gyülekezeti terem átalakításával, akadálymentesítésével. – Az volt a város célja, hogy a fejlesztésekkel egyszerre szolgáljuk a helyi hívőket és a turistákat. A kiállítás például ahhoz is segítséget nyújt, hogy a hozzánk érkezők segítségével keressék fel a többi értékes baranyai templomot. A kertvárosi fejlesztéssel pedig egy új, minőségi koncertek megrendezésére lehetőséget nyújtó tér jön létre – mondta Hoppál Péter országgyűlési képviselő.

Nagy Zoltán Csaba, a kertvárosi egyházközség nemrég kinevezett lelkipásztora azt mondta, a fejlesztésekkel a korábban, még az építés alatt megálmodott formájában tündökölhet majd a kertvárosi templom. Peterdi Dániel, a Baranyai Református Egyházmegye esperese azt mondta, az utóbbi két évtized legnagyobb református fejlesztése valósulhat meg Pécsen, hiszen pár évvel ezelőtt, a püspökség alapításának millenniumán lemondtak egyházi támogatásukról a katolikusok javára; akkor a betervezett fejlesztések megvalósulatlanok maradtak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő