Hirdetés

A népszerű sláger szerint is elhagyta már a valóságot a helyi NER és csatlós propagandája – ebben az évben ugyanis már 220 felett jár a hazugságaik száma.  A 12. héten sem spóroltak a vaktöltényekkel, ezért a Pécs Jövője Frakciószövetség ismét összeszedte, mivel, miben és hogyan hazudott újra a pécsiek szemébe a városlakók pénzén élősködő helyi NER és lakájmédiájuk. A legújabb gyűjtést módosítások nélkül közöljük:

Közgyűlés 

A lakájmédia szerint mozgalmas volt a ciklus talán legrövidebb, de biztosan legjelentéktelenebb közgyűlési ülése, igaz ők pont nem azt az egyetlen érdemi történést emelték ki „tudósításukban”, amiben a Fidesz polgármesterjelöltje lenemzetárulózta a város március 15-i ünnepségén résztvevő pécsieket.

A helyszínen ünneplők közül többen ki is akadtak ezen, és hiába próbálta szánalmas magyarázkodással menteni a helyzetet a kisebbik helyi NER-oldal, a valóságban ennek a kijelentésnek egyetlen következménye lehetne bármelyik jóérzésű európai városban: a pécseieket lenéző és leárulózó politikus azonnali lemondása, amire frakciószövetségünk fel is szólította a Fidesz fikcióvezetőjét

Konzultáció 

A nemzetihez hasonló szándékkal, módszerrel és intenzív helyi lakájmédia-támogatással indított városi konzultációt a Fidesz helyi fikcióvezetője, csupa olyan félrevezető, csúsztatáson és féligazságokon alapuló kérdéssel, amilyeneket a Fidesz nemzeti konzultációiban már megszokhattunk:

  • megkérdezi a pécsieket a közösségi közlekedésről, de azt nem teszi hozzá, hogy a valóságban pont a kormány hagyta magára a nagyvárosi tömegközlekedési cégeket az elmúlt években, a Tüke Buszt pedig a Fidesz-ÖPE városvezetés hagyta magára a buszbeszerzés hiteleivel, amit szintén nekünk kell törlesztenünk;
  • megkérdezi a pécsieket a járdák és utak állapotáról, de azt elhallgatja, hogy a valóságban a Fidesz-ÖPE páros hanyagolta el az utak felújítását, és ezt az évtizedes adósságot is a jelenlegi városvezetésnek kell törlesztenie – meg is kezdtük a munkát;
  • megkérdezi a pécsieket a gazdaságfejlesztésről, de arról mélyen hallgat, hogy a valóságban milyen elektromos autógyárat és „az azt kiszolgáló üzemeket” telepítene a kormány a város mellé, miközben a jelenlegi városvezetés – a pécsiek többségi akaratával egyezően – továbbra is eltökélt abban, hogy csak olyan befektetőket vonzzon Pécsre, akik nem veszélyeztetik a pécsiek egészségét és nem károsítják a város környezetét;
  • megkérdezi a pécsieket egyes nyomozásokról, amelyeknek továbbra sincs nemhogy eredményük, de még gyanúsítottjuk sem;
  • és a Volvo buszok beszerzését gazdasági bizottsági elnökként végigasszisztáló politikusként még van képe megkérdezni a pécsieket a korrupcióról, ahelyett, hogy inkább azon gondolkozna, hogyan távozzon elegánsan a pécsi közéletből.

Ingatlanok 

Nem csillapodik a NER-média által erőltetett műbalhé a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. által eladásra kínált ingatlanok körül, pedig a valóságban a cég olyan ingatlanokat kínál értékesítésre, amelyeket az előző, Fidesz-ÖPE városvezetés tíz évig hagyott leromlani, most pedig frakciószövetségünkön kéri számon ezt is ahelyett, hogy a saját felelősségét kutatná.

Életmentő felügyelő

Hiába igyekszik megfeszített erővel annak látszatát kelteni a megyei lap, hogy bármiféle szabálytalanság történt a februári közgyűlés biztosításában, a valóságban nem hibázott egyetlen közterület-felügyelő sem. Sőt, arról, hogy milyen szakmaisággal és lelkiismeretesen végzik a szervezet munkatársai a munkájukat, egy újabb életmentés tanúskodik. 

Kommunikáció

Hiába próbálja a teljes helyi NER-média ennek ellenkezőjét sulykolni, a valóságban – az ügyvédi költségekhez hasonlóan – az önkormányzat a kommunikációra fordított költségeket is kevesebb mint kétharmadára faragta le az előző, Fidesz-ÖPE városvezetés időszakához képest.

Bár lassan már senki nem ad hitelt a korábban rágalmazásért már jogerősen elítélt szerző szavának, azért azt szögezzük le újra és újra, hogy az önkormányzatnak utoljára akkor volt propagandalapja, amikor éppen a cikk szerzője volt a szerkesztőség vezetője – mind emlékszünk még azokra az időkre, és arra a demonstrációra, ahol a főszerkesztő leváltásáért civilek tiltakoztak a város főterén, majd a demonstráción festékkel lefújt kiadványukat előbb egy kukába, végül pedig a Városháza ajtajába dobták.

Hiába nem múlik el nap a NER-univerzumban anélkül, hogy a város adósságáról fals és félrevezető információk jelennének meg, a sok ismétléstől még továbbra sem lesz igaz a város eladósításáról szőtt mese, sőt, éppen az ellenkezője igaz, hiszen rövidesen az utolsó törlesztőrészletet is visszafizetjük a Fidesz-hitel ránk maradt adósságából és ezzel pénzügyi szempontból újra szabad várossá válik Pécs.

Közlekedés 

Hiába a félrevezető cím, a duzzogó közlekedési szakszervezet nem a munkabeszüntetésről, hanem a bértárgyalás folytatásának kezdeményezéséről döntött, ami az eddigi sztrájkok visszafogott eredményének ismeretében nem túl meglepő fordulat.

Varjak

Kellően távolról és eléggé hunyorítva nézve, valahol az újságírás egyfajta kiemelkedő teljesítményének is nevezhetnénk, ahogy a megyei lap egy olvasói híresztelés alapján tényként kezel valótlanságokat, és így tárja azokat a pécsiek elé, pedig a valóságban nincs szó rendhagyó megoldásról, és a Biokom a törvényi előírásokat és engedélyeket betartva (valamint lakossági tájékoztató kampány indításával) küzd a varjak további szaporodása ellen.

Misszió 

Olyan sikert ért el Pécs az Európai Unióban, hogy arról még a várost érintő pozitív híreket rendszeresen elhallgató megyei lapnak is be kellett számolnia – a maguk módján igyekeztek is félremagyarázásokkal és csúsztatásokkal kisebbíteni az immár Brüsszelből is látszó pécsi eredményeket:

  • a szerintük szűkkörű esemény a valóságban nyilvános, élő videóban is követhető esemény volt, csak annyiban szűkkörű, hogy résztvevőnek csak a most díjat kapó 23 város képviselőit hívták meg;
  • közülük is kiemelkedett városunk, hiszen a kitüntetett városok közül kettő, Párma és Pécs polgármestere szólalhatott csak fel a díjátadó eseményen;
  • hiába kisebbíti a lap a pécsi sikert, a valóságban ez az egyik olyan program, amelynek keretében közvetlen EU-forráshoz juthat az önkormányzat.  (Arról pedig mélyen hallgat a kormánypropaganda, hogy erre egyáltalán azért van szükség, mert a kormány antidemokratikus működése miatt az ország még mindig csak egy töredék részét kapta meg az európai költségvetési ciklus fejlesztési forrásainak.)

Civil keret 

Az pedig már végképp kimaradt a pécsi NER-híradásokból, hogy idén 130-nál is több civil szervezet pályázott a városi civil keretre, ami jól jelzi, hogy a szektort mennyire magára hagyta a kormány, és milyen sokat jelent a pécsi civileknek, hogy programtámogatásra adhatnak be kérelmet.

A Fidesz-ÖPE pécsi hazugságszámlálója 2024 tizenkettedik hetét követően: 227/300.

Elhagyták a valóságot.

Hirdetés