9 év börtönt kapott a szeretőjét leszúró nő

Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla annak a nőnek a büntetését, aki 2017-ben egy
veszekedés során mellkason szúrta partnerét, amibe az belehalt.

A 30 éves, büntetett előéletű vádlott nő házasságának fennállása alatt létesített kapcsolatot a sértettel, akivel rendszeresen fogyasztottak szeszesitalt, amikor együtt voltak. Az alkohol hatására közöttük esetenként kisebb tettlegességig fajuló veszekedések is kirobbantak, derül ki a Pécsi Ítélőtábla sajtóközleményéből.

2017. október 25-én a vádlott ismerősével italozott, majd összetalálkozott a sértettel. Együtt a férfi házába mentek, ahol tovább italoztak, a sértett pedig felelősségre vonta a nőt, amiért mással is kapcsolatot létesített. A veszekedés során a férfi egy kést is felvett, de miután a nő megígérte neki, hogy vele marad, le is tette azt.

Ezt követően azonban az indulatai által vezérelt vádlott nő kapta fel a kést és azzal, nagy erővel mellkason szúrta a férfit. Vérző ex-szeretőjét leültette az ágyra, majd anélkül, hogy segítséget hívott volna, összeszedte a ruháit és távozott a helyszínről.

A sértett 10-20 perc elteltével vérvesztéses sokk következtében elhunyt, életét az időben érkező orvosi segítség is csak minimális eséllyel menthette volna meg.

A vádlott az elsőfokú bíróság tárgyalásán beismerő vallomást tett, amelyet a bíróság
elfogadott. A Szekszárdi Törvényszék a vádlottat emberölés bűntette miatt mondta ki
bűnösnek, ezért 9 év börtönre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen a
vádlott és védője a büntetés enyhítése végett jelentett be fellebbezést.

Az új eljárási szabályok szerint a másodfokú eljárásban az ítélőtábla – a vádlott
bűnösségre vonatkozó beismerésére figyelemmel – a tényállás megalapozottságát nem
vizsgálta, a felülbírálat tárgyát kizárólag a kiszabott büntetés képezte. Ennek mértékét az
ítélőtábla szükségesnek és elégségesnek is találta, így a törvényszék határozatát
helybenhagyta. Az ítélet jogerős.

Hirdetés