A parkolási táblák áthelyezésével érintett szakaszokon lakóknak nem kell korlátozott övezeti bérletet vásárolniuk, hiszen az adott útszakaszon élők saját kapubeállójukban korlátozás és engedély nélkül várakozhatnak.

A Biokom a város új parkokolási rendeletében szereplő 1-es számú korlátozott várakozási övezetet jelző táblákat

a Hunyadi János utca és Székely Bertalan-Bartók Béla utcák esetében áthelyezte a Juhász Gyula, Babits Mihály, Miklós, György, Kacsóh Pongrác utcák elejére a még pontosabb lakossági tájékoztatás érdekében.

A városüzemeltetési cég honlapján megjelent hír szerint a rendeletben szereplő 1-es számú korlátozott várakozási övezet határvonalai

továbbra is keletről a Hunyadi János utca, nyugatról a Székely Bertalan-Bartók Béla utca.

Mint írják, tekintettel arra, hogy a fent említett utcák övezettel érintett szakaszain végig megállni tilos korlátozás van érvényben, itt értelemszerűen sem várakozni, sem megállni nem szabad.

„Ezért az itt lakóknak nem kell korlátozott övezeti bérletet sem vásárolni, tekintettel arra, hogy – ahogy eddig is – adott útszakaszon élők saját kapubeállójukban korlátozás és engedély nélkül várakozhatnak. Amennyiben erre nincs lehetőségük, úgy viszont – a már kialakult szokás szerint –, a környező utcákban való parkoláshoz ugyanúgy jogosultak az engedély megvásárlására” – írja a Biokom.