Hirdetés

1-1-es döntetlent játszott a magyar labdarúgó-válogatott a világbajnok francia csapattal szombaton a Puskás Arénában a foci-Eb F csoportjának második fordulójában.

Izzott a levegő a Puskás Arénában, már a magyar–francia Eb-csörte előtt is, azonban ezen egyáltalán nem lepődtünk meg. A várakozás sem volt kicsi a szurkolók részéről, elvégre mégiscsak az aktuális világbajnok elleni összecsapásra készült Marco Rossi együttese – emellett pedig a hőség is megérkezett. A 30 fok feletti hőmérséklet bizony nemcsak a csapatokat, hanem a lelátón helyet foglalókat is kikezdhette. Pécsett például a PMFC stadionjában felállított óriáskivetítő közönségén is meglátszott a kánikula, ugyanis jóval kevesebben szurkoltak a lelátón, mint a portugálok elleni összecsapáson. Sőt, az első félidő közepén egy hölgy meg is szédült kicsit a rekkenő hőségben. A segítségre siető szurkolótársak, és a büféből érkező „gyógyvíz” azonban megtette a hatását, hiszen az első játékrész ráadásában már ő is ugrálni tudott örömében.

Bizony, ugrálni lehetett, és tombolni. Most pedig a videóbíró sem rontotta el a kedvünket, ugyanis Fiola Attila pazarul rohant fel a bal oldalon, lefutott minden közelébe férni igyekvő franciát, és kilőtte a rövid alsót. Nem kis meglepetés volt ez, hiszen az első félidő nagy részében a világbajnok elképzelése szerint csordogáltak az események. Nagy mezőnyfölényben volt a magyar csapat ellenfele, és egy-egy komoly helyzet után is imára kellett kulcsolni a kezünket, hogy ne legyen nagyobb baj. Nem is lett! Lett azonban magyar előny. A világbajnok ellen. Fiola góljával. Nagyon jó érzés volt ezeket a mondatokat ízlelgetni a szünetben.

A második játékrészben pedig sokáig úgy érezhettük, hogy az izzasztó hőség Benzemáékat viseli meg jobban. Nem nagyon tudtak ugyanis mit kezdeni a Botka, Orbán, Szalai Attila védőhármassal. Ha meg igen, ott volt Gulácsi. Aztán ahogyan a semmiből jött korábban Fiola gólja, ugyanígy a semmiből érkezett a francia egyenlítés. Eleve úgy indult az egész, hogy mi jöttünk szabadrúgással. Ebből azonban egy kontra következett, és mire észbe kaphattunk, Griezmann már gólörömre szaladt a francia tábor elé.

Itt valószínűleg magyar drukkerek tömegei tettek volna kisebb-nagyobb téteket arra, hogy Franciaország behúzza a három pontot. Azonban a magyar válogatott olyan szívvel küzdött végig, hogy igazából nagyon komolyan már nem kellett izgulnunk azért, hogy meglegyen a bravúros döntetlen.

Meglett! Nem sok kellett ahhoz, hogy valódi csoda szemtanúi lehessünk, de a kis csodát így is megünnepelhettük. Elvégre a regnáló világbajnok nem bírt a magyar válogatottal.

Marco Rossi csapatának így két kör után egy pontja van, és a Németország elleni, a csoportkört záró derbin bizony a továbbjutásért szállhat majd ringbe Münchenben, az Allianz Arénában.


Európa-bajnokság F csoport, 2. forduló

Magyarország–Franciaország 1-1 (1-0)

Budapest, Puskás Aréna, 55 998 néző. Vezette: M. Oliver (angol)

Magyarország: Gulácsi – Botka, Orbán, Szalai A. – Nego, Nagy Á., Kleinheisler (Lovrencsics G., 84.), Schäfer (Cseri, 75.), Fiola – Szalai Á. (Nikolics, 26.), Sallai. Szövetségi kapitány:    Marco Rossi

Franciaország: Lloris – Pavard, Varane, Kimpembe, Digne – Pogba (Tolisso, 76.), Kanté, Rabiot (O. Dembélé, 57.; Lemar, 87.) – Benzema (Giroud, 76.), Griezmann, Mbappé. Szövetségi kapitány: Didier Deschamps

Gólszerző: Fiola (45+2.), ill. Griezmann (66.)

Fotók: MTI/Kovács Tamás

Hirdetés