Hirdetés

A tavaly indult egyeztetési folyamatba bevont szervezetek és intézmények javaslatait és észrevételeit a városvezetés beépítette a végleges dokumentumba, amelyet január 25-én fogadhat el a közgyűlés.

Tavaly ősszel számoltunk be arról, hogy elkészült a pécsi lakásgazdálkodási koncepció közel 200 oldalas vitaanyaga, amit a városvezetés a lakhatási ügyekben érintett civil szervezetek, szolgáltatók és szociális intézmények bevonásával bocsátott társadalmi vitára.

A helyi lakásgazdálkodási koncepcióval kapcsolatosan az elmúlt időszakban több egyeztetés is történt, az utolsóra január 19-én került sor.

Nyőgéri Lajos az utolsó egyeztetésen

A megbeszélés kapcsán Nyőgéri Lajos szociális ügyekért felelős alpolgármester lapunknak elmondta, hogy a koncepció tervét az összes tárgyalásba bevont fél megkapta, tehát bőven volt idejük arra, hogy végigolvassák, tanulmányozzák és véleményezzék azt. Mint mondta, a dokumentummal kapcsolatban felmerült észrevételeket a szervezetek és intézmények képviselői korábban írásban megküldték a városvezetés részére, a vállalható és jogos javaslatokat pedig a koncepció végleges szövegébe már be is építették. Az utolsó tárgyaláson – folytatta az alpolgármester – a módosítások kisebb pontosítására került sor.

Mint ismert, az önkormányzati lakásgazdálkodás megújítása kapcsán a városvezetés első lépése a teljes pécsi lakásállomány felmérése volt, az eredmények ismeretében készült el – szakértők bevonásával – az alapvetően a városi bérlakás-állományra vonatkozó koncepció terve, amelyben kijelölik a területen megvalósítandó célokat.

Civil szervezetek, szolgáltatók és szociális intézmények képviselőivel folyt a megbeszélés

A dokumentum két fő célt határoz meg. Az egyik cél az, hogy a bérlakások felújításával megfizethető és komfortosabb lakásállományt hozzanak létre a különböző jövedelmi helyzetben lévő háztartások részére, a másik pedig az, hogy Pécs bérlakásállományának racionalizálása révén hatékonyabb, gazdaságosabb, áttekinthetőbb, jogi szempontok szerint pedig átláthatóbb és korrektebb lakásgazdálkodást (és üzemeltetést) hozzanak létre.

Az lakásgazdálkodási koncepció mindemellett hatékonyabban szolgálhatja ki a pályakezdő fiatalok, a kisgyermekes családok, a szociálisan nehéz helyzetben élők, valamint a nyugdíjasok igényeit, továbbá elősegítheti a város lakosságának megtartását is.

A koncepciót a január 25-ei közgyűlésen fogadhatják el.

Hirdetés