Együttműködési megállapodást kötött hétfőn Pécs legnagyobb ipari foglalkoztatója, a Hauni Hungaria és a Pécsi Tudományegyetem. Közösen dolgoznak a jövőben a szakemberképzés és a kutatás-fejlesztés területén.

hirdetés

Tudományos és oktatási célú együttműködési megállapodást írtak alá a Pécsi Tudományegyetem és a Hauni Hungaria vezetői hétfőn. A maguk területén egyaránt regionális vezető szereppel bíró felek célja, hogy magas szintű tudással rendelkező szakembereket képezzenek, főként gépipari, informatikai és elektrotechnikai területen.

Miseta Attila, a PTE rektora hangsúlyozta, a kormányzat kiemelt hangsúlyt fektet a gyakorlati képzésre a felsőoktatásban, ezt a pécsi egyetem vezetősége is rendkívül fontosnak tartja.

– Lényeges, hogy a minőségi oktatással olyan tudást kapjanak hallgatóink, ami a gyakorlatba is átültethető és hasznosítható. Ehhez azonban szükségünk van partnerekre, mégpedig olyan, nemzetközi szinten is elismert cégekre, mint amilyen a Hauni Hungaria – fogalmazta meg a pécsi egyetem rektora.

Katona Gábor, Miseta Attila, Megyeri János és Jenei Zoltán írta alá a megállapodást

Jenei Zoltán, a PTE kancellárja többek között kiemelte, ez a megállapodás egy jelkép, amely igazolja, hogy az egyetem nyitott az együttműködésre, ugyanakkor kötelezettséget is ró a felekre.

Katona Gábor, a Hauni ügyvezetője emlékeztetett, nagyjából egy éve indultak meg a tárgyalások, akkor ő úgy fogalmazott, ez egy win-win (nyertes-nyertes) megállapodás lehet. Ám ekkor egy egyetemi vezető azt mondta, ez igazából win-win-win szituáció lehet, hiszen a legfőbb nyertesek a diákok lesznek. Katona Gábor elmondta, már most is van gyakornoki programja a nagyvállalatnak, az a cél, hogy ezt a létszámot a többszörösére növeljék. Megyeri János, a Hauni másik ügyvivője azt emelte ki, manapság az innováció, a fejlesztések elképzelhetetlenek a tudományos eredmények felhasználása nélkül.

Mintegy 1300 dolgozót foglalkoztat a pécsi nagyvállalat

Mint a hétfői eseményen kiderült, az új keretmegállapodás részeként a műszaki terület mellett aktívabb kapcsolat várható többek között például a közgazdasági, a természettudományi vagy éppen a bölcsészkarral is. A Hauni bekapcsolódik az egyetem alkalmazott kutatásaiba, segítséget nyújt a tananyagok aktualizálásában, fejlesztésében is. A vállalat pécsi üzemében használt világszínvonalú gyártóberendezések és technológiák megismerése révén a hallgatók naprakész tudással rendelkeznek majd.

hirdetés