A „biztos siker” Széchenyi tér helyett a Király utca végét választották, ahol kikötőként bármilyen izgalmas eseménynek vagy kulturális kezdeményezésnek „mentőövet dobhatnak”. Van itt üvegház zöldövezettel, pince elektronikus zenével, de még textilből készült gyerekjátszó is. A Szabadkikötőben senki nem érezheti magát idegennek.

hirdetés

A kezdetektől fogva egy olyan helyet álmodott meg a Szabadkikötő csapata, mely senkitől és semmitől nem zárkózik el, itt bárki „kiköthet” és bármilyen programnak, izgalmas eseménynek „mentőövet dobnak”. A Király utca 64. alatti helyiség egyszerre hangulatos kocsma, ebédmenüző, gyerekjátszó, koncert- és kiállítótér, mely négy évvel ezelőtt közel sem nézett ki ennyire otthonosan.

– Hezitáltunk belvárosi üzlethelyiségeken is, ami biztos siker lett volna üzleti szempontból, ám néha szeretjük a nehezebb utat választani. Így döntöttünk a Király utca 64. alatti üzlethelyiség mellett, mely négy évvel ezelőtt csak csúnya gipszkarton falakból állt. Ahogy elkezdtük kibontani a teret, úgy kerültek elő a sokat látott, rusztikus, 200 éves épület hangulatos elemei – meséli Mata Csaba, a hely tulajdonosa, egyben a Kulturális Labor Szociális Szövetkezet tagja.

Kétségkívül a Szabadkikötő múltja régre nyúlik vissza, az akár 200 éves épület rengeteg bál, táncos mulatság és hajnalig tartó zenés est szemtanúja volt Pécs életében. A csapat ezt a hangulatot próbálta megtartani a kezdetektől fogva. Nyitottak a belső udvar felé: létrehoztak egy üvegházat, hasznosították a belső udvart, legfrissebb projektjük pedig a pincébe szervezett, kísérleti elektronikus zenei estek, melyre törzsvendégeik a PTE elektronikus zenei médiaművész hallgatói.

Kocsma, étterem és gyerekjátszó egyben

– A Retextil Alapítvánnyal közösen építettünk egy biztonságos és komplex gyerekjátszóteret a Szabadkikötő egyik sarkába, mely egy rendkívül különleges installáció is egyben. Mindezt azért tettük, hogy ha egy család megérkezik hozzánk, akkor ne csak a pult kínálata kösse le a figyelmüket, hanem a tér is – mondja Mata Csaba, a hely tulajdonosa.

Ahogy a hely is ezerarcú, a programkínálat is nagyon színes. A Tenkes Zenekar a kezdetektől fogva felelős a havi egyszeri táncházakért a Szabadkikötőben, a tér különlegessége miatt sok a gyermekprogram is, de keddenként vannak Űrkikötők is, mely a helyi producerek és az elektronikus zene úgymond találkozási pontja. Mata Csaba hozzáteszi, hogy nem csak saját- és vendégprogramjaik vannak, hanem részt vesznek nagyobb fesztiválokon és kulturális programokon is, mint például a Zsolnay Fényfesztivál, melynek idén a szakmai központjává váltak, de mindig támogatták programjaikkal a Pécsi Országos Színházi Találkozót is, és a Made in Pécs Fesztivál egyik rendszeres helyszíneként is szolgálnak.

A csapatnak ráadásul laktóz- és gluténmentes konyhája is van, mely bár úttörőnek számított a vendéglátóegység nyitása idején, szülési szabadság miatt azonban kényszerpihenőt tart. A konyhával kapcsolatban annyit árult el Csaba, hogy bár egyelőre még titkosak a tervek, annyit elmondott, hogy szeptembertől újdonságokkal várják a pécsi közönséget a sütemények és az ételek terén is.

A bunkósbot vége, egyben összekötő pont a belváros és a Zsolnay-negyed között

– A Király utca vége sajnos kínálatában is inkább egy kisváros mellékutcájára emlékeztet, de jelentősen többet változott az elmúlt pár évhez képest – mondja Mata Csaba, majd hozzáteszi, hogy a csapat missziójának is tekinti, hogy kihúzzák a belvárosi sétát, amit az elmúlt időszak is igazol, hiszen sok példaértékű hely költözik a Király utca „másik végébe”, lásd Streat vagy a Monokrom Design Store.