A gyermekklinikán „alapoztak”

Egészen különleges módon alapozott a pécsi progresszív space indie-rockot játszó banda, a The Immigrants fellépése előtt. A Pécsi Gyermekklinikának falát pingálták ki, a gyerekek legnagyobb örömére. 

Zenélő állatfigurákat és népi motívumokat varázsoltak a Pécsi Gyermekklinika diabetes-endokrinológiai osztályára a pécsi rockbanda tagjai. Az országos jótékonysági akciójuk első állomásaként a pécsi kisbetegeknek szerettek volna kedveskedni.

Állami gondozásban élő gyerekeket hívtak segítségül

– Most jelent meg a legújabb lemezünk és ez adta az apropóját, hogy felkeressük a kórházakat. A lemezünk címe Colorblind, lesz belőle egy limitált kiadás is, amit a kezünk melegével be lehet majd színezni. Ezzel a falfestő akcióval pedig mi szeretnénk kicsit színesebbé tenni a kis betegek hétköznapjait – mondta Károlyfi Balázs, az együttes dobosa.

A három fiúból álló pécsi banda fellépésük előtt vállalta be a festegetést.

– Úgy tervezzük, hogy amerre fellépünk, ott festünk is egyet a gyerekeknek – tette hozzá Balázs, akinek egy gitározó pandamacit kellett megfestenie.

A csapat egyik tagja színtévesztő

Szabi, az együttes gitárosa is ecsetet ragadott

A csapat énekese Badric Adorio egy doboló macit, míg Sápi Szabolcs egy énekes aligátort festett. Ez utóbbi viszont csak egy színből állt, mert Szabi keveri a színeket.

– Nem tudom megkülönböztetni a színeket, amiből inkább vicces szituk jönnek ki, mint kellemetlenek. Egyszer elmentem egy barna cipőt venni, de mikor felhúztam itthon, mondták, hogy nagyon csúnya zöld. Persze jót röhögtünk az egészen – mondta Szabi, a csapat gitárosa mosolyogva.

És akkor íme a Colorblind című lemezükről a legújabb klip:

A The Immigrants zenekart 2011 tavaszán Pécsett alapította Badric Adorio (Doki) és Süveges Dominik (ő később elbúcsúzott a zenekartól), hozzájuk csatlakozott Sápi Szabolcs. A dobosukra az akkor még létező magyar közösségi oldalon, az iWiW-en találtak rá. Károlyfi Balázs viszont azóta is oszlopos tagja a bandának. A pécsi csapat részt vett a 2012-es Csillag Születik című műsorban, majd 2013-ban kiadták bemutatkozó lemezüket Best of Immigrants címmel. Három évvel később megjelent I need help című albumuk, amivel 46 napig járták Európát.