Hirdetés

Szeptember közepén kezdik az úgynevezett „települési mélyvonal” fejlesztését, mutatjuk a részleteket.

A Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. szeptember közepén kezdi az úgynevezett „települési mélyvonal” fejlesztését. A több mint 754 millió forintból megvalósuló projekt keretén belül a város alatt – azaz a város mélyvonalán – húzódó csapadékvízelvezető-rendszert fogják korszerűsíteni és bővíteni az Ipar utcától a Veress Endre utcáig tartó mintegy 2950 méter hosszúságú szakaszon.

A munka során új csapadékcsatornákat is ki fognak építeni azokon a helyeken, ahol a vízelvezetés jelenleg nem megoldott, ugyanis a fenti terület egyik legnagyobb problémája, hogy

a nagy esőzések után az útburkolaton lefolyó csapadékvíz a víznyelők hiánya miatt nem tud megfelelően elfolyni.

Ahogy korábban megírtuk, a fejlesztésnek a legfőbb célja az, hogy a közel 3 kilométer hosszúságú területen ki lehessen alakítani egy olyan csapadékvízelvezető-rendszert, amely a vízgyűjtő területről érkező vizet a 6 darab, zömében zárt főgyűjtő terhelésének megfelelően szétosztva vezeti el.

Szeptember 15-én nagy munka indul:

Az 1-es számú főgyűjtő csapadékcsatorna (a Péchy Blanka tér – Szigeti út nyomvonalon) kivitelezése egy hét múlva, szeptember 15-én, a munkaterület átadásával megkezdődik, a munkálatok során az alábbi tervezett fejlesztésekre számíthatunk:

  • Az érintett csapadékvíz-csatornák (főgyűjtő és mellékágak) átépítése, bővítése, javítása;
  • a Veress Endre utcai rendelőintézet keleti és nyugati parkolójába, valamint a Szilárd Leó parki parkoló vízelvezetésének megoldására 3 darab olajfogó műtárgy kivitelezése;
  • egy 50 köbméteres csapadékvíz-tároló medence és vízkivételi műtárgy kiépítése.

A város egyik „legforgalmasabb” szennyvízcsatornáját is korszerűsítik

A mélyvonali csapadékvíz-elvezető rendszer fejlesztéséhez kapcsolódó munkálatokkal teljesen összehangolva Pécs egyik „legforgalmasabb” szennyvíz gyűjtőcsatornájának (napi 5500 köbméternyi szennyvíz folyik át rajta) korszerűsítése is elkezdődik a Veress Endre utcában:

  • A Tettye Forrásház Zrt. kicseréli az Ybl Miklós utca – Pécsi Műjégpálya közötti rossz állapotú szennyvízvezetéket.
  • Ezzel együtt az Ybl Miklós utca – Szőnyi Ottó utca közötti ivóvízvezeték is megújul.

A 159 millió forint értékű víziközmű-rekonstrukcióban összesen 300 méternyi új ivóvíz- és 670 méternyi új, biztonságosabb és korszerűbb szennyvízvezeték épül.

Változik a forgalmi rend

A közlekedési szempontokat figyelembe véve a kivitelezési munkálatok szakaszosan és ütemekre bontva zajlanak majd (ezekről a pécsieket folyamatosan tájékoztatják).

A gyalogos forgalmat a járdán, vagy mellette mindenkor és minden körülmény között biztosítják.


Az 1.ütem terve (szeptember 15. – 2021. november 5.):

A Pécsi Műjégpálya előtt, a Veress Endre utca déli oldalánál

A Műjégpálya előtt, a Veress Endre utca déli oldalán 140 méter hosszan számíthatunk korlátozásokra.

  • Itt a munkavégzés két szakaszban, nagyjából 70 méteres hosszokban történik majd és mivel mindez érinti a város felé haladó sávokat, így a forgalmat a szembejövő sávba terelik (ezt sárga ragasztott burkolati jellel is jelzik).
  • A sávok megszűnését, illetve a forgalmi sávok terelését mindkét irányból 100 méterre előjelezve helyezik ki.
  • A váltakozó irányú forgalmat jelzőlámpával irányítják.
  • A műjégpálya előtti buszmegállót áthelyezik nyugati irányba, körülbelül 100 méterre.

A Veress Endre utca vízvezeték aknái az Ybl Miklós utca és a Szőnyi Ottó utca csatlakozásában

Itt a Veress Endre utca és az Ybl Miklós utca csatlakozásánál lévő vízvezeték aknáit és a közötte lévő kis szakasz vezetékeit újítják fel.

  • Az egyenesen haladó forgalmi sávot korlátozzák.
  • A munkaterület mellett fennmarad a kétirányú forgalom úgy, hogy nyugati irányból az egyenesen haladó irányt a balra kanyarodó sávba terelik sávos terelő tábla kihelyezésével.
  • Ebben az ütemben készül a Szőnyi Ottó utca – Babits Mihály Gimnázium útcsatlakozásában lévő aknák és vezetékszakasz felújítása, valamint a gimnázium bekötése is. Az útcsatlakozást lezárják, ezért a Szőnyi Ottó utca a Páfrány utca felől zsákutcává válik.
  • A Veress Endre utcán mindkét irányból kihelyezik a kötelező haladási irány egyenes-jobbra, illetve balra jelzőtáblákat.
  • A munkaterület hosszanti oldalaira „nyíl alakban sávozott” terelőtáblát, „mindkét irányból behajtani tilos” jelzőtáblákat helyeznek el.
  • A munkaterület mellett a külön forgalmi sávokon biztosított lesz a kétirányú forgalom.

A fentiek után következik majd a 2-es (a Tüzér utcától a Megyeri útig húzódó terület), a 3-as (a Megyeri úttól a Szilágyi Dezső utcáig) és a 6-os számú főgyűjtőt (Rét utca – Ipar utca – Vasút utca – Indóház tér) érintő munkálatok, amelyek előreláthatóan 2022 tavaszán kezdődnek majd.

A kivitelezési munkálatok tervezetten 7 hónapig tartanak.

A fenti fejlesztések önerő befektetése nélkül, 100 százalékos támogatásból, európai uniós és állami források felhasználásával valósulnak meg.

Hirdetés