Hirdetés

Közkívánatra folytatást kap klasszikus zenei ajánlónk, melyben újfent a legszebb darabokat válogattuk össze a meghitt ünneplés tökéletes kísérőjeként. A listában ezúttal is fellelhetők ismert vagy épp ritkábban hallott muzsikák, és ami most sem maradhat el: néhány érdekesség róluk. Jó zenehallgatást, és boldog karácsonyt kívánunk!

Corelli: Karácsonyi concerto

A „karácsonyiként” ismert, 1700-as évek elején keletkezett mű igazi neve g-moll Concerto grosso. Honnan a név tehát? A hattételes concerto ajánlásában olvasható, hogy Fatto per la notte di Natale, vagyis hogy karácsony éjszakájára készült. Rövidke, de annál hangulatosabb darab!

Händel: Messiás

Az élete nagy részében Angliában munkálkodó barokk zeneszerző, Georg Friedrich Händel egyik főművéről beszélhetünk, sőt egyben az oratórium mint műfaj egyik  leggrandiózusabb alkotásáról – amit egyébként a teljes mű időtartama (több mint kétórás!), tételeinek sora (50 darab!), előadói apparátusa (kórus, basszus-tenor-alt-szoprán szólisták, zenekar) is jól szemléltet.

Még egy érdekesség: 1742-ben Dublinban mutatták be, az előadásból befolyt összeget egy árvaház javára ajánlották, és Händel életében kizárólag jótékonysági céllal adták elő – mintegy 34-szer.

Saint-Saëns: Karácsonyi oratórium

Nem kis teljesítmény volt a francia zeneszerző, Camille Saint-Saëns részéről az oratórium megkomponálása: kevesebb mint két hét alatt írta meg, és a karácsonyi bemutató előtt 10 nappal fejezte be teljesen a munkát. A kantátaszerű műben helyet kaptak az énekesek: kórus és szólisták, vonósok, a hárfa, az orgonának pedig nagy szerep jutott.

Brahms: Geistliches Wiegenlied – spirituális altatódal

Ének, zongora és brácsa, csodálatos harmóniák, és egy érdekes párbeszéd. A zeneszerző két vers tartalmát ötvözte, az egyik az édesen alvó csecsemőt szólítja meg, majd elénk tárja a keresztre feszített Jézus Krisztust, aki végül örök álomra szenderült.

Csajkovszkij: Az évszakok – December

Úgy véltük, a válogatásban van a helye az orosz romantikus zeneszerző egyszerű és végtelenenül hangulatos művének, mely a zongorára írt 12 tételes – hónapok szerint januártól decemberig – karakterdarab-válogatásának zárása. Érdemes az egész „évet” meghallgatni, bepillantást nyerhetünk, milyennek látta Csajkovszkij (és az ő szemén vagy inkább fülén keresztül mi is) az évszakokat Oroszországban.

Rimszkij-Korszakov: Karácsony este – zenekari szvit

Mintha egy tündérmesébe csöppentünk volna: karácsony éjjel, a csillagok tánca, és egy kis borzongás boszorkánnyal, ördöggel, mágikus figurákkal. A tartalmas, ám alig félórás darab az orosz komponista azonos című operájából merítkezik.

Liszt: Karácsonyfa

Liszt karácsonyi énekeket felsorakoztató 12 tételes zongoraszvitjéből is választottunk egy művet. Az eredeti kis füzért nem feltétlenül a zeneszerző legnagyobb virtuozitást igénylő művei közt tartják számon, de Vladimir Horowitz, a 20. század egyik legnagyobb zongoristájának átiratában azért igen mutatósra sikerült a 10. tétel, mely az Ehemals (Egykoron) nevet viseli.

Schönberg: Weinachtsmusic – karácsonyi zene

A 20. századi zene egyik legnagyobb hatású mesterének egy kevésbé ismert karácsonyi szerzeménye ez a két hegedűre, csellóra, harmóniumra és zongorára írt mű. Beszámolók szerint Schönberg zsidó származása ellenére imádta a karácsonyi muzsikát, ennek végeredménye pedig egy különlegesen hangszerelt igazi ünnepi gyöngyszem lett!

Britten: Ceremony of Carols – karácsonyi dalok

Ha az énekszóra, egy kis (vagy nem is olyan kis) kórusmuzsikára vágynánk, Brittent ajánljuk, rengeteg szebbnél szebb karácsony-ihlette művet hallgathatunk meg tőle a legkiválóbb kórusok előadásában.

Egy Spotify-listába össze is fűztük nektek a felsorolt műveket!


És íme az első ajánlónk benne még több ünnepi dallammal:

https://www.pecsma.hu/top/ajanlo-ime-a-legszebb-klasszikus-dallamok-karacsonyra/

De ne felejtsétek el idei zenei kvízünket sem, nagyon cseles! Jó játékot és zenehallgatást!

https://www.pecsma.hu/top/kviz-te-hany-hires-karacsonyi-zenet-ismersz-fel/

Hirdetés