Hirdetés

A koronavírus okozta veszélyhelyzet miatti korlátozások egyik legfontosabb lépése volt az országhatárok lezárása. A tömeges fertőzés megakadályozása érdekében hozott megszorító intézkedések már enyhülnek, a határok nyitása is bekövetkezhet nemsokára. Jelenleg viszont a baranyai három határátkelőhelyen – Udvar, Beremend és Drávaszabolcs – még komoly szabályozások vannak érvényben.

A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, a környező országok már vizsgálják a határok újranyitásának szabályait, ám mindenkit arra bíztatnak, maradjanak inkább a honi határokon belül, ezzel segítve a belföldi turizmust, ami legkésőbb júniusban – de vidéken már korábban is – el tud indulni. Amíg azonban ez nem történik meg, tartani kell magunkat a hatályban lévő, legszigorúbb intézkedésekhez.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kérdésünkre elmondta, a határátkelőkön a forgalomhoz igazítva vannak jelen kisebb vagy nagyobb létszámban a rendőrök, ha pedig szükséges, hamar át tudják csoportosítani az állományt.

Az egyes határátkelők néhol eltérő szabályozással rendelkeznek, a be- és kiléptetést illetően.

Pélmonostornál a MÁV teljesen megszüntette a nemzetközi személyforgalmat.

Drávaszabolcsnál csak magyar állampolgárok léphetik át befelé a határt, a nemzetközi teherforgalom pedig kifejezetten csak horvát célállomással történhet. Azok a magyar és horvát állampolgárok, akik a „túloldalon” vállaltak munkát vagy van ingatlanjuk, csakis 30 kilométeres távolságban mozoghatnak a határtól északra és délre, de ezt csakis munkáltatói igazolás, lakcímkártya, illetve – hivatalos kifejezéssel élve – a „megművelt földterület tulajdonjogát illetve használati jogát” igazoló okirat felmutatásával tehetik meg.

Beremendnél ugyanezek a szabályok érvényesek.

Lezárt határállomás: minimálisra csökkent a forgalom

Udvarnál sincs ez másképp, azzal a kiegészítéssel, hogy a nemzetközi teherforgalom csak horvát célállomással, illetve egyéb államban lévő célállomással lehetséges – utóbbi esetben Horvátország tranzitszerepet játszik (csak keresztül haladnak rajta). Azaz, ha a jármű Horvátországon túli pontra szállít, csakis Udvarnál kelhet át a határon.

Íme a magyar határátkelők térképe a különféle szabályozásokkal:
Forrás: police.hu

Akik az „ingázók” közé tartoznak, nem kell vállalniuk a 14 napos karantént.

Mi történik, határátlépéskor?

Személyforgalom esetén, ha magyar állampolgárként érkezünk vissza az országba, nagyon szigorú törvény határozza meg a beléptetés módját.

Közvetlenül az állam területére való belépés során egészségügyi vizsgálatot végeznek el minden határátlépőn – ez kötelező. Abban az esetben, ha fertőzésgyanús tüneteket produkál, kijelölt karanténba kerül az illető. Ha nem, akkor is kényszerpihenő vár rá: kötelező egy kéthetes hatósági karantént vállalniuk otthon, mikor is folyamatos rendőri megfigyelés alatt vannak.

Igencsak gyér a forgalom a határátkelőknél

Viszont, ha érvényes orvosi igazolással térnek haza, negatív teszteredménnyel, vagy eltöltöttek két hetet hatósági megfigyelés alatt, nem kell részt venniük a kötelező tesztelésen a határon.

Azoknak sem kell vállalniuk a vizsgálatot és a 14 napos karantént, akik „ingázók” Magyarország és Horvátország között, a fentebb említett 30-30 kilométeres sávban.

A határátlépésre vonatkozó kormányrendelet teljes egészében EZEN A LINKEN található meg!

Hirdetés