Hirdetés

A választások utáni első közgyűlés több mint 30 előterjesztése között nagyon sok pusztán technikai jellegű ügy volt, de ez soha nem gátolta meg a helyi politikusokat a kemény vitákban. Most sem volt ez másként. Élő szöveges tudósításunkban újfent a fontosabb témákra és az érdekesebb vitákra összpontosítottunk.

Az április 19-ei közgyűlést – amelyen részt vett Hoppál Péter és Keresztes László Lóránt is – Péterffy Attila polgármester nyitotta meg valamivel 9 óra után. Hoppál Péter fideszes parlamenti képviselő az ülés előtti felszólalásában úgy fogalmazott, hogy a pécsiek jelentős hányada a választáson polgármester és Márki-Zay Péter ellen szavazott, ezt pedig a városvezetőnek mérlegelnie kell (összemosva a parlamenti választásokat és a 2019-es önkormányzati választásokat). Aztán jöttek a szokásos dolgok, menetrendszerűen (az előző városvezetés által Pécsre hagyott gigaadósság nem létezik, önkormányzati cégvezetői és tanácsadói fizetések, a fideszes városvezetés projektjeinek átadása, az átvilágítás pénzkidobás, Gyurcsány, stb.), majd beszéde végén felmutatott egy piros lapot a polgármesternek „a pécsiek üzeneteként” és felszólította Péterffy Attilát, hogy kérjen bocsánatot a pécsiektől az elmúlt két és fél évért.

Hoppál és a piros lap

Péterffy Attila erre úgy reagált, hogy április 3-án nem polgármester-választás volt. „Tök jó, hogy a körtét a villanykörtével hasonlítja össze, de persze lehet ferdíteni az igazságon” – fogalmazott. Mint mondta, a pécsieknek meg tudja ígérni, hogy olyan hibát biztos nem fog többet elkövetni, mint például azt, hogy Hoppál ajándékba adott könyvét nyilvánosan elfogadja. Nem hiszi, hogy a pécsiek csalódottak lennének benne, tapasztalata szerint inkább megköszönték a városvezetés szolgálatát.

Keresztes László Lóránt ellenzéki országgyűlési képviselő elmondta, hogy a továbbiakban is Pécset és a pécsieket szolgálja majd, Hoppálnak pedig azt válaszolta, hogy méltóbb módon is kezelhetné a választás eredményét – amellett, hogy a hasonló pártpolitikai állásfoglalásoknak sok helye nincs a helyi ügyekben döntő közgyűlésen. Együttműködést kínált Hoppálnak annak érdekében, hogy az országgyűlésben közösen, Pécs érdekében cselekedhessenek. Hozzátette: a választás eredményét és a választók döntését viszont valóban tiszteletben kell tartani.

Ezután Topán László (volt) momentumos képviselő bejelentette, hogy kilépett a Momentum városvezetői frakciójából: a jövőben a Mindenki Pécsért Egyesület egyéni képviselőjeként dolgozik tovább.

Topán László

Ezt követően a polgármester zárt ülést rendelt el. A zárt ülésen az év rendőre és az év tűzoltója címekről, valamint az INSZI igazgatói pályázatának lezárásáról döntöttek (idén júniustól 2027-ig Halász Rita vezeti az intézményt).

Az első három előterjesztésben a megyei rendőrség, a katasztrófavédelem, valamint a polgárőrség előző évi munkáját összegezték a szervek vezetői, képviselői. Ahogy arról korábban beszámoltunk: mind a közlekedési balesetek, mind a tűzesetek, mind a vagyon elleni, mind pedig az erőszakos bűncselekmények terén javulás történt a korábbi eredményekhez képest a városban.

Korontos Zoltán rendőrkapitány beszámolójára Csizmadia Péter fideszes képviselő reagált először: szerinte a rendőrség erőn felül teljesített, az eredményeik pedig becsülendőek. Ehhez csatlakozott Barkóczi Csaba (Fidesz) is, de hozzátette, hogy az önkormányzat sokat tehet azért, hogy még eredményesebb legyen a rendőrség erőfeszítése. Berényi Zoltán és Kamarás Péter (ÖPE-KDNP), valamint Hári József (Fidesz) is csak dicsérni tudta a rendőrség munkáját. Fogarasi Gábor (Jobbik) kiemelte, hogy kifejezetten pozitív előrelépés történt a drogügyek felderítésében. Péterffy Attila hangsúlyozta, hogy Pécsett a szubjektív biztonságérzet általában véve nőtt, amiért köszönet jár, az önkormányzat pedig a továbbiakban is támogatni fogja a rendőrség munkáját. Barkóczi erre úgy reagált, hogy a polgármester úgy tesz, mintha neki lenne köszönhető a rendőrség sikeres munkája, és felszólította a városvezetőt, hogy kérjen bocsánatot a rendőrségtől azért a sajtónyilatkozatért, amelyben erős szavakkal illette a szervet a városi átvilágítás nyomán elrendelt nyomozások megszüntetése miatt. Péterffy Attila ezt annyival zárta rövidre, hogy „szerencsére más bolygón élünk”.

Ágoston Andrea

Bánhegyi Roland megbízott tűzoltóparancsnok elmondta, hogy zajlik mind az Engel János úti, mind a kertvárosi tűzoltólaktanya kialakítása is (előbbi a vártnál később készül majd el). A beszámolóra reagálva Csizmadia Péter elmondta, hogy a tűzoltóság támogatottsága és elismerése a pécsiek körében kiemelkedően magas. Ezután Barkóczi Csaba, Berényi Zoltán, majd Kamarás Péter köszönte meg a tűzoltók munkáját és üdvözölték az új laktanyák építését. Ágoston Andrea (Pécs Jövője – Öt Torony) is csatlakozott a fentiekhez, de kiemelte, hogy a fideszes képviselők közvetíthetnék a kormány felé, hogy mind a rendőrség, mind a katasztrófavédelem ne csak erkölcsi elismerést, hanem több anyagi támogatást is kapjanak.

A rendőrség és a katasztrófavédelem összefoglalóival kapcsolatos előterjesztéseket és határozatokat a közgyűlés elfogadta.

Péterffy Attila

A megyei polgárőrség vezetőjének, Cseh Lászlónak a beszámolóját Péterffy Attila összegezte röviden: a rendőrség és a polgárőrség kapcsolata szorosabbá vált, a polgárőrség pedig kiemelten nagy szerepet játszott a pandémia kezelésében, főként az oltások gördülékeny lebonyolításában. A polgármester megköszönte a polgárőrök munkáját, amelyet a jövőben is támogatni fog a városvezetés. Kitért arra is, hogy a hirdi polgárőrök számára egy hibátlan állapotban lévő szolgálati autót adományoztak azért, hogy ezzel is segítsék az utcán szolgálatot teljesítő önkéntes polgárőröket.

Az előterjesztést és a határozatot elfogadták.

Ezután a Pécsi Építési Szabályzat módosításáról indult hosszas vita. Péterffy Attila ismertette az előterjesztést. Mint mondta, a módosítás egy jogszabályi kötelezettségi kör részeként kellet, hogy megvalósuljon, ami ráadásul már nagyon hosszú ideje húzódott. A széles körű társadalmi egyeztetés eredményeként azonban a beérkező közel 400 javaslat nagy részét sikerült figyelembe venni az új szabályzat megalkotása során – mondta. Ahogy azt korábban megírtuk, a módosítás célja többek között az volt, hogy megóvják a város zöldfelületeit, igazodjanak a lakók igényeihez. Az új PÉSZ emellett próbál több, stratégiai jelentőségű projektet is segíteni: a zöld város koncepció mellett a lakhatási koncepció támogatását is szolgálja, illetve segíteni fogja az helyi cégek megjelenését a Déli Ipari Parkban is.

Kővári János (ÖPE-KDNP) szerint a mecsekoldali kis dűlőutak szélesítésével kapcsolatos fejlesztések lehetőségeinek vizsgálata és megfogalmazása nélkül nem lehet elfogadni a szabályzatot. Mint mondta, a cél szerinte a Mecsekoldal beépítésének csökkentése kell, hogy legyen, a terület élhetőségének megtartásához. Ezekkel kapcsolatban módosítási javaslatokat nyújtott be. Kitért a Bőrklinika eladásának szándékára is, amivel szerinte a városvezetés a magánérdeket helyezi előtérbe a közérdek ellenében. Az új vásárcsarnok mellé, a régi csarnok helyére tervezett szálloda építési tervéről is beszélt, szerinte a pécsiek ellenzik ezt, és inkább több parkolót kellene építeni a csarnok környékén. Szerinte a Pécsi-víz mentén található ipari út céljával szembe megy az, hogy a városvezetés ezt a területet lakóövezetté tenné.

Karlovecz Zoltán főépítész elmondta, hogy a PÉSZ módosításának célja a pécsiek életének javítása, megkönnyítése volt. Az útszélesítések kérdése kapcsán kiemelte, hogy a több esetben ilyesmire nem volt szükség, de sok keskeny útszakaszt szélesítenének úgy, hogy a járművek meg tudjanak fordulni és ne kelljen onnan kitolatniuk.
Hozzátette, hogy a Pécsi-víz völgyébe (a Tüskésréti úttól és az Északmegyer dűlőtől északra fekvő területen) tervezett út mentén több csomópontot is kialakítanának, úgy, hogy ez a jelenleg ipari terület a belváros részévé váljon majd, szorosabb kapcsolatot kialakítva továbbá a déli, keleti és nyugati városrészekkel. Nem ipari elkerülő utat terveznek ide tehát, hanem egy forgalomcsillapított belvárosi utat, ezért tennék a környék területeit lakóövezetté. A kamionokat erről az útról és a belvárosból is kivezetnék.

Szakmai érveket sorolva kiemelte, hogy a régi vásárcsarnok lebontása szükséges ahhoz, hogy ezt a területet a belvároshoz méltó módon hasznosítsák újra.

Ruzsa Csaba

Ruzsa Csaba alpolgármester kiemelte, hogy a 18 éve alig változott PÉSZ módosításával Pécs városképe jó irányba fog változni. Mint mondta, a Pécsi-víz menti területen zöldterületeket, sportlétesítményeket is el tud képzelni, de nem szabad elfelejteni, hogy vannak itt sok száz embert foglalkoztató cégek is, akiket nem lehet csak úgy elköltöztetni (az ipar forgalmat viszont csökkenteni, csendesíteni kell) és nem kizárt, hogy a Tüke Busz új telephelye is itt lehet, ahogy a leendő aquaparkot is érintheti az környék fejlesztése.

A Mecsek beépítése megkérdőjelezhetetlen, ennek mérséklésére a PÉSZ tesz javaslatokat – mondta.

A város szégyenfoltjának nevezett – de műemléki besorolás alatt álló – Bőrklinika kapcsán kiemelte, hogy a műemlékvédelmi szakértői véleményt módosítások nélkül fogadták el.

https://www.pecsma.hu/top/a-volt-borklinikaert-kapott-penzbol-indulhat-el-a-mecsekoldal-megujitasa/?highlight=b%C5%91rklinika

Az új vásárcsarnoknál kialakított parkolószám örökölt helyzet, de elég lehet, ugyanakkor nem zárkózik el attól, hogy a régi csarnok visszabontásával további parkolókat alakítsanak ki.

A pécsi fidesz: Bognár László, Barkóczi Csaba és Csizmadia Péter

Csizmadia Péter szerint a Pécsi-víz menti kelet-nyugati átjáró út koncepciója hibás: nem lesz új belvárosi terület, nem lesz rá igény az elkövetkező évtizedekben (nem lesz ekkora demográfiai robbanás a városban), ezért inkább az áruszállítást, az ipari forgalmat kellene támogatnia, az erre vonatkozó fejlesztési terveket a kormány akár támogatná is (ezt Kővári is említette).

Karlovecz Zoltán hangsúlyozta, hogy az út egy évtizedig még el tudja vezetni az ipari forgalmat, de ha ez a terület egyfajta új városligetté vagy mondjuk új informatikai cégeket összefogó területté (amolyan Szilícium-völggyé) tudna válni, az a környéken építhető, épülendő lakóházak és irodaépületek értékét jelentősen megemelné. Ez egy olyan hosszú távú, nagyléptékű fejlesztési irány, amiben rengeteg lehetőség van: 40 ezer ember költözhet akár ide, új óvodák és iskolák is épülhetnek itt. Egyelőre nehéz biztos jövőképet rajzolni, a PÉSZ módosításának célja viszont az, hogy ez az út és a környező terület – ahogy fogalmazott: egy rozsdaövezet –nyitott maradjon ezekre a lehetőségekre.

Ezt a cikkünket ajánljuk azoknak, akiket részletesebben érdekel a főépítész koncepciója:

https://www.pecsma.hu/top/uj-varosreszt-almodnak-pecs-folyoja-melle/?highlight=%C3%BAj%20v%C3%A1rosr%C3%A9sz

Kővári János minderre reagálva elmondta, hogy a város beépítése lakásokkal nem szolgál fenntarthatósági célokat, miközben a pécsieket itt tartó gazdasági funkciókat nem fejlesztik. Nem realitás elvenni a gazdasági tereket – mondta.

Ruzsa Csaba ezt követően felajánlotta, hogy ha igény van rá, az úttal kapcsolatos jövőbeni fejlesztésekben a közgyűlés teljes egyetértésével lépnek majd csak előre.

Kóbor József

Kóbor József (Pécs Jövője – LMP) kiemelte, hogy a PÉSZ módosításában „egy rakás” kényszerfeltételt figyelembe kell venni, ahhoz pedig, hogy a város valóban fenntartható legyen, lényegében az egészet újra kellene építeni. Szerinte a PÉSZ nem csökkenő népességű, hanem növekvő népességű, fiatalodó várossal számol. Az viszont nem fog menni, amiért Kővári „reklamál”, parkolókat és ipari utakat nem lehet összehangolni a zöldterületek növelésével és a fenntarthatósággal – mondta. Fontos, hogy a PÉSZ rugalmas legyen, hiszen ha nem teszünk semmit, csak rosszabb lesz a helyzet – emelte ki.

A vita lezárult, Kővári János módosítási indítványait a közgyűlés elutasította, míg a PÉSZ-szel kapcsolatos határozatot, a rendelet megalkotását az ahhoz csatolt feladatokat elfogadta.

Az ebédszünetet követően Berényi Zoltán kérdéseire került sor, amelyek közül a legérdekesebb talán az volt, hogy Péterffy Attila a választás eredménye után megfontolná-e, hogy lemond és átadja másnak a feladatot. A polgármester válaszát tulajdonképpen le se kellene írni: nem fog lemondani. Barkóczi Csaba némiképp hasonló kérdésére (amelynek lényege nagyjából annyi, hogy „mi lesz most a választások után?”) azt válaszolta, hogy „valami biztosan lesz”, optimista, és tovább fog dolgozni a városért.

Ezután folytatódott a napirendi pontok tárgyalása az új botlatókövek kihelyezésének rendeletéről, amelyről itt írtunk. A rendelet megalkotását elfogadták.

Az Ifjúságpolitikai Koncepció elkészítésével kapcsolatos előterjesztés tárgyalásakor Zag Gábor alpolgármester elmondta, hogy a város fontos feladatának tartja, hogy foglalkozzon a pécsi ifjúság helyzetével, a fiatalokat érintő kérdésekkel és problémákkal, azok kezelési lehetőségeivel. Mint mondta, a város 2017-től 2022-ig tartó időszakra vonatkozó, ifjúsági koncepcióját idén frissíteni kell, ahhoz hogy az önkormányzat ifjúsági pályázatokra jelentkezzen. Ennek a koncepciónak a célja egyébként az, hogy képet adjon a városban élő ifjúság aktuális helyzetéről, az őket érintő kérdésekről és problémákról, igényekről és szükségletekről, valamint a fiatalság lehetőségeit illető véleményekről, kapcsolódó javaslatokról. Az előzetes számítások szerint a koncepció elkészítésének költsége nettó 2 millió forint.

Barkóczi Csaba és Berényi Zoltán felvetette, hogy miért nem Nemes Balázs innovációs biztos készíti el a frissített dokumentumot, miért kell 2 milliót kiadni erre külsős szereplőknek. Péterffy Attila válasza: szeretnék megszólítani a témában érdekelteket. Zag Gábor elmondta, hogy a fideszes városvezetés ideje alatt is fizettek a koncepció kidolgozásáért. Barkóczi: de akkor nem is volt innovációs biztosa a városnak, sőt, harmadik alpolgármestere sem. Kővári János és Berényi Zoltán nagyon szerette volna, ha a jelenlévő Nemes Balázs válaszolt volna kérdéseikre, de nem jött össze, ezért Kővári azt mondta, hogy írásban fogja kikérni az innovációs biztos eddigi munkájának részletes összegzését. Péterffy Attila kérésére Nemes Balázs válaszolt az öpés és fideszes képviselőknek. Szerinte ez csak gáncsoskodás, a képviselők pedig nem is ismerik igazán a biztos feladatát, amelybe nem tartozik az ifjúsági koncepció megalkotása. „Kifejezetten vicces, hogy a Fidesz aggódik a közpénzért” – mondta. Csizmadia Péter reakciója erre annyi volt, hogy nem politikai gyalázkodást szerettek volna hallani Nemestől, hanem szakmai érveket. Ruzsa Csaba tisztázta, hogy a Nemes Balázs által tető alá hozott és koordinált IT HUB-ban 40 innovációs céget fognak össze. Berényi azt javasolta, hogy Nemes Balázst bízzák meg az ifjúsági koncepció frissítésével. Topán László is belépett a csörtébe: ahelyett, hogy a fideszes képviselők Nemes Balázs miatt idegeskednek, bízzák meg a külsős céget a munkával és akkor nem kell az innovációs biztossal foglalkozniuk. Kővári felvetette, hogy Nemes Balázs saját fizetéséből finanszírozza a projektet. Péterffy Attila: „Az én módosító javaslatom pedig az, hogy Kővári János tiszteletdíjából finanszírozza a projektet, de dedózhatunk még egy darabig…”

Berényi és Kővári módosító javaslatait a közgyűlés elutasította, az előterjesztést és a határozati javaslatot pedig elfogadták.

Ahogy arról többször beszámoltunk, a városvezetés „Megújuló Mecsek” koncepciójának keretében teljesen újjászülethet a Mandulás kemping, a volt Vidámpark területe, de tervben van még többek között egy erdei elektromos kisvasút is, valamint szóba jött, hogy egy mecseki libegő is épülhet a hegyoldalban. A tervekről – mint a Misina Ötletbörze esetében – a pécsiek dönthetnek majd. Az ezzel kapcsolatos előterjesztés („Az Aktív Pécs – Megújuló Mecsekoldal című 2021-2027-es európai uniós ciklushoz tartozó fejlesztési koncepcióhoz kapcsolódó társadalmi egyeztetés és marketingkommunikációs kampány megvalósításához szükséges fedezet biztosítása”) vitáját Csizmadia Péter indította, aki megkérdezte, hogy a kemping felújítása része-e még a projektnek. Ruzsa Csaba válasza: igen.

Bővebben a projektről:

https://www.pecsma.hu/top/a-volt-borklinikaert-kapott-penzbol-indulhat-el-a-mecsekoldal-megujitasa/?highlight=mecsek

https://www.pecsma.hu/top/a-pecsiek-segitsegevel-szulethet-ujja-a-mecsekoldal/?highlight=mecsek

Kővári János rákérdezett, hogy a volt tüdőszanatórium épületével mi lesz. Ruzsa Csaba biztosat nem tudott ezzel kapcsolatban mondani, az egyetem tervez az épülettel, a Megújuló Mecsekoldal projektbe valószínűleg nem fér majd be. Barkóczi Csaba megkérdezte, hogy mekkora zöldterületet kell majd feláldozni a projekt fejlesztései során. Ruzsa Csaba válaszában elmondta, hogy egy szakmai anyag a fejlesztések hátterét részletesen be fogja mutatni, amit a pécsiek számára elérhetővé és véleményezhetővé tesznek, több körben is. Szerinte inkább a tömegközlekedés és a parkolás kérdése lesz fontosabb. Kóbor József hangsúlyozta, hogy komplexen kezelt, fenntartható új Mecsekoldalt szeretnének, a legfontosabb pedig az, hogy csak elektromos buszok közlekedjenek a területre. Kitért arra is, hogy a Pécsi Városfejlesztési Zrt-től részletes, minden területre kitérő akcióterveket vár. Barkóczi ezután egy 3 főből álló bizottság felállítását javasolta, amelynek a feladata a projekt kommunikációjának felügyelete lenne.

Barkóczi módosító indítványát elutasították, az előterjesztést megszavazták.

Egy 20 perces szünet után a Megyeri út fejlesztésével kapcsolatos előterjesztéseket vitatta meg a képviselőtestület . Mondjuk vita az nem volt, a tervezési szerződés módosításáról és a fejlesztés II. ütemének támogatási kérelméről szóló előterjesztéseket simán elfogadták. A fejlesztésekről az alábbi cikkekben írtunk bővebben:

https://www.pecsma.hu/pecs-aktual/jo-hirek-bicikliseknek-tervben-vannak-az-uj-utak-elkeszult-a-pecsi-bringas-honlap-is/?highlight=megyeri%20%C3%BAt

https://www.pecsma.hu/pecs-aktual/uj-kerekparutat-epitenek-a-szigeti-uton-felujitjak-a-vizhalozatot-is/

Ezután nagyon belehúztak a városvezetők, a közgyűlést záró sprintben 14 előterjesztést fogadtak el vita nélkül. Berényi Zoltán kérdéseivel ért véget a több mint 8 órán keresztül tartó ülés. A képviselő többek között rákérdezett a Pécsi Hírek választásokat követő megjelenésére: visszaáll-e kétheti megjelenésre vagy még ritkábban jelenik-e meg, lesz-e nyári szünet? Péterffy Attila: „a Pécsi Hírek köszöni, jól van, folytatja a megjelenését”.

A közgyűlés ezzel végetért.

Hirdetés