Hirdetés

Összesen 18 átvételi pontot alakítottak ki a városban, az izzókat még idén átvehetik a pécsiek.

Nemrég írtuk meg, hogy megérkeztek az önkormányzat és a CYEB által, széles társadalmi összefogással megvalósított ingyenes LED-csereprogram keretében igényelt új izzók, amelyek szétválogatásában és névre szóló csomagolásában karitatív szervezetek segédkeznek az Expo Centerben november 15-e óta.

A 37 raklapnyi, hozzávetőlegesen 45 ezer izzó szortírozása jelenleg is tart (3800 háztartás számára állítják össze a csomagokat), többek között a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász, a Magyar Vöröskereszt, A Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata, valamint az Esztergár Lajos Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ (ECSGYK) munkatársainak és önkénteseinek közreműködésével.

Az izzókat igénylőket a szortírozást követően e-mailben értesíti a CYEB az átvétel idejéről és módjáról.

az izzók válogatásával párhuzamosan megindult kiosztásuk is, amely még idén be is fejeződik.

Nyőgéri Lajos szociális ügyekért felelős alpolgármester lapunknak elmondta, hogy jelenleg a Pécsi Kulturális Központban (a volt Szivárvány Gyermekház) és a Melinda Közösségi Házban működnek átvételi pontok, de a következő hetekben a város több pontján is megkezdődik az izzók szétosztása.

Szám szerint 18 átvételi pontot alakítottak ki a városban, amelyek a következők:

  1. III. számú Szociális Központ (Esztergár Lajos utca 19.)
  2. Az ECSGYK uránvárosi telephelye (Tüzér utca 7.)
  3. Pécsi Kulturális Központ (Veress Endre utca 6.)
  4. Patacsi Művelődési Ház (Patacs, Fő utca 20.)
  5. Az ECSGYK kertvárosi telephelye (Anikó utca 5.)
  6. Expo Center (Megyeri út 72.)
  7. Apáczai Művelődési Ház (Apáczai Csere János körtér 1/D)
  8. PKK Melinda Közösségi Ház (Melinda utca 1.)
  9. INSZI – Kertvárosi Alapszolgáltatási Részközpont (Littke József utca 10.)
  10. Pécsi Városháza (Széchenyi tér 1.)
  11. Az ECSGYK meszesi telephelye (Hársfa utca 154.)
  12. I. számú Szociális Központ (Dobó István utca 89.)
  13. INSZI – Somogy-Vasas-Hird Alapszolgáltatási Részközpont, Idősek Klubja (Pécs-Somogy, Somogy utca 70.)
  14. INSZI – Somogy-Vasas-Hird Alapszolgáltatási Részközpont telephelye (Pécs-Vasas, B utca 1/1)
  15. PKK Szent Mihály Közösségi Ház (Szabadságharc utca 1.)
  16. Civil Közösségek Háza (Szent István tér 17.)
  17. Pécsbányai Közösségi Ház (Gesztenyés utca 17.)
  18. II. számú Szociális Központ (Sarolta utca 2.)

Az alpolgármester kitért arra is, hogy az átvételkor az izzókat igénylőknek alá kell írniuk egy átvételi nyilatkozatot, amelyet az önkormányzat elküld a CYEB részére, annak érdekében, hogy mindkét fél el tudjon számolni az átvett izzókkal.

Hirdetés