Hirdetés

Pszichológiai témájú önsegítő könyvek, blogok, filmek, cikkek. Egyre több az ilyen tartalom, műsor, forrás, és az érdeklődés is nagy irántuk. Kérdés, hogy mi áll a téma népszerűsége mögött? Létezhet-e eredményes önsegítés ezekkel az eszközökkel? Ezeket a kérdéseket feszegeti a Pécs TV Lélektükör című műsora.

Óriási pszicho-bumm tapasztalható az elmúlt években a médiában. Végtelen a sora az önsegítő könyveknek, cikkeknek, podcastoknak, és hasonlóképpen végtelen a segítők, vagy magukat segítőnek tituláló emberek sora a témában. Ennél már csak azok vannak többen, akinek szükségük van segítségre, válaszokat keresnek. Működhet-e a mentális egészségmegőrzés a média, az internet segítségével?  

„Sok a tartalom, nagy a kínálat. Kezdjük talán azzal, hogy kiknek készülnek ezek a cikkek, műsorok? Azt gondolom, valójában mindenkihez szólnak. Mindenkit érint egy vagy több téma valamilyen módon. A lelkünk és a lelki változásaink más-más időszakokban különböző érzéseket, közérzetet, hangulatot, motivációt hoznak előtérbe bennünk. Ez egy nagyon színes paletta, és jó kapcsolódni témákhoz, amik bennünket is aktuálisan érintenek, illetve jó hallani, hogy kapcsolódok ezáltal is egy egyetemes tapasztalathoz, tudáshoz az emberiségről, vagy a szűkebb közösségemről, illetve jó érzés azzal is szembesülni, hogy az érzéseimmel nem vagyok egyedül, más is küzd hasonló kérdésekkel, és lehet megoldást találni.” – kezdte dr. Somogyi Erika pszichoterapeuta.

A források sokfélék, a fórumok hasonlóképpen eltérőek. A szakmai kompetencia és a hitelesség alapvetés a témában, de kérdés, mennyiben segíti a tartalomfogyasztás a belső munkánkat?

„Szerintem az nagyon hasznos, hogy mind hangban, mind könyv formájában széles a kínálat a témában. A belső munkához szükséges a verbális készség, hogy egyáltalán ki tudjunk fejezni valamit abból, ami a lelkünkben történik. Gyakori tapasztalat, hogy amikor elkezdünk dolgozni valakivel a terápiában, megkérdezem tőle: És milyen érzés volt ez? Hogy érezted magad ebben a helyzetben? Erre a válasz a csodálkozás, majd a csend, és elhangzik egyetlen szó: jól vagy rosszul. Tehát gyakran az van, hogy vissza kell térni addig a pontig, hogy tisztázzuk, egyáltalán milyen érzések léteznek – a harag, a félelem, az öröm, a kíváncsiság, az unalom – szóval segít, ha ilyen tartalmakat és beszélgetéseket olvasunk vagy hallgatunk, hisz tanít bennünket, érzelmileg nevel. Az önismeret alapjai ugyanis ott kezdődnek, hogy egy szituációban azonosítani tudjuk azt az érzést, amiben vagyunk, nevén tudjuk nevezni.” – magyarázta a szakember.

Az ismeretek begyűjtése segíthet abban, hogy objektívebben rálássunk a helyzetünkre, de a valódi változások létrehozásához más eszköz szükséges. Nem elég tudni, érteni, hogy mi a helyzet, hanem dolgozni kell rajta.

„Akkor jön el a felismerés, hogy a tartalomfogyasztás nem elég, ha már eleget szenvedtünk egy helyzetben, amikor elértük a saját határainkat. Amikor azt mondjuk magunknak, hogy amit egyedül meg tudtam csinálni, azt megtettem, néztem, hallgattam, olvastam, beszéltem sok emberrel, láttam sok példát magam körül, de elég, nem akarom vagy nem bírom többé ezt a szenvedést. Ilyenkor jön a terápiás munka jó esetben. A blogok, műsorok, könyvek jó érzést adnak, megkönnyebbülést hoznak, de csak átmenetileg.” – hívta fel a figyelmet a terapeuta.

Szerencsés eset az, amikor megkönnyebbülést, jó érzést ad egy olvasmányélmény. Kevésbé szerencsés, amikor növeli a szenvedést, vagy tévútra viszi az olvasót.

„Rengeteg bejegyzést olvashatunk például a különféle közösségi oldalakon, sok érdekfeszítően leírt személyes élmény, amely jellemzően ugyanúgy néz ki. Azaz a szerző a védtelen, az ártatlan áldozat, a másik az irgalmatlan, a nárcisztikus, az agresszor. Ezek a bejegyzések lefestenek egy kétpólusú világot, amiben vannak az ártatlanok, akik szenvednek, és vannak a bűnösök, az elkövetők. Ennek az a veszélye, hogy összekeverednek a szakmai és a magánszövegek, és az olvasó könnyen belecsúszhat abba, hogy miközben azonosul, találkozik azzal a nézőponttal, mely szerint tehetetlenek vagyunk a gonosz, sötét oldallal szemben. Átmenetileg jó érzés lesz az, hogy valahova tartozom, ugyanabban az érzelmi közegben vagyok, mint valaki más. De a tiszta jövőképhez vezető út arról szól, hogy akadályokat kell leküzdenünk ahhoz, hogy végre meglássuk az igazságot, illetve minden egyes akadály leküzdésével az igazság egy kicsit világosabbá válik. Dolgunk, hogy észrevegyük a saját felelősségünket az adott helyzetben, és megtaláljuk a saját lehetőségeinket. Ez nem könnyű, hisz tartunk attól, hogy ha elhúzzuk a függönyt valami elől, mit találunk mögötte? A jól ismert, bejáratott rossz helyzetben sokszor érezzük azt, hogy biztonságos, ami pedig ismeretlen, az bizonyos értelemben kiszámíthatatlan is. Bátorság kell azt elfogadni, hogy az ismeretlenben haladok előre, és hiszek abban, hogy képes vagyok egy soha nem látott helyzetben is talpra állni, ugyanis hiszem, hogy van értelme az életnek. Sokaknak nincs erejük ehhez. Szakemberként el kell tudni fogadni, hogy bár mi látjuk, hogy az adott ember többre lenne képes, de valójában sokszor csak intellektuálisan van így, mert a változtatás túl nehéz neki.” – mondta Somogyi Erika.

A pszicho-irodalom önmagában nem gyógyít, de a megbízható forrás a fájdalmat enyhítheti.

„A belső utazás megkezdéséhez rengeteg értékes, jól olvasható és jól érthető szakirodalom áll rendelkezésre. Arra biztatok mindenkit, akit érdekel ez a téma, hogy tájékozódjon az adott szerző és mű hitelességéről.  Ha elmegyünk a könyvesboltba, szánjunk rá időt, és csak nézzünk szét. Olvassuk el néhány könyv borítóját, ajánlóját, lapozgassuk. Amelyik olyan érzést kelt, hogy ez nekünk szól, vagy éppen nagyon provokatívnak érezzük, annál érdemes megállni. Az önmagunk iránti kíváncsiság, a bátorság és az önmagunk érzékelése az első lépés a befelé vezető úton, ahol megismerhetjük saját belső működésünket.”

Gombár Gabriella

Hirdetés