Hirdetés

Aki még nem látta volna a Csontváry 170 időszaki kiállítást, ne hagyja ki!

A november 5-ig látogatható Csontváry 170 időszaki kiállításon a festőgéniusz sok más nagy műve mellett most együtt – sőt egymás mellett – látható a Magányos cédrus és a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban című festménye, az óriási méretű Baalbek és A taorminai görög színház romjai, a Jajcei vízesés és a Schaffhauseni vízesés, a Jajcei villanymű éjjel és a Villanyvilágította fák Jajcéban, valamint a két önarckép is – hívta fel a figyelmet a Janus Pannonius Múzeum.

Mint ismert, Csontváry Kosztka Tivadar születésének 170. fordulójára az életművet átfogó közös kiállítással készült a művész alkotásait legnagyobb számban őrző két közgyűjtemény, a Nemzeti Galéria – Szépművészeti Múzeum és a pécsi Janus Pannonius Múzeum. Városunkból először Budapestre költöztek ideiglenesen a művek, hogy az összesen 40 darabot felvonultató tárlat áprilisban megnyílhasson a Szépművészetiben, majd a kiállítás augusztus elején érkezett „haza” Pécsre, az idén 50 éves Csontváry Múzeumba. A tárlat a fővárosban is nagy sikert aratott, több mint 170 ezren megnézték, Pécsen pedig a nyitás után, bő egy hónap alatt már több mint ötezren látták, ez a szám csak tovább bővült azóta.

A Janus Pannonius Múzeum és a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria közös Csontváry 170 időszaki tárlata 10-től 18 óráig (a hétvégén is) vár mindenkit a Csontváry Múzeumban.

Hirdetés