Ha azt hisszük, hogy a rossz levegő modern korunk, napjaink problémája, alaposan tévedünk, hiszen már 50 éve is gondot okozott a füstköd. Sőt, akkor olyan tényezők is rontottak a helyzeten, amelyek ma már nem okoznak gondot, például a gőzmozdonyok.

hirdetés

Az elmúlt napokban többször is adott ki figyelmeztetést az Országos Közegészségügyi Intézet a rossz levegőminőség miatt: több nagyváros, köztük Pécs is érintettje volt a problémának, sőt egy ízben Páva Zsolt polgármester is közleményben hívta fel a pécsiek figyelmét a gondra. Ha azt gondoljuk, hogy ez egy viszonylag új jelenség, és a háztartási tüzelőanyagok mellett az egyre több autó okozza a problémát, tévedünk. Ugyanis már 50 éve is hasonló volt a helyzet: bár az autók száma nagyságrendekkel kevesebb volt, sok más tényező egészen rossz levegőt eredményezett Pécsett.

A Dunántúli Napló 1968 novemberében, azaz kereken 50 éve

Miért nem szakad fel Pécs felett a füstköd?

címmel közölt egy írást, amelyben az akkori egészségügyi hatóság szakemberei szólaltak meg. Bár eltelt azóta fél évszázad, egy érdekes azonosságra azonnal felfigyelhetünk: a cikkből kiderül, 1968 ősze is szokatlanul enyhe volt, elmaradtak az esők, a nagy széllel járó viharok – mintha az idei, 2018-as őszt írnák le. A városban így megrekedt a rossz levegő, nem tudott „átszellőzni” Pécs.

Érdekes ugyanakkor, hogy a szakemberek akkor elkezdtek vizsgálni egy olyan összefüggést, ami ma már szinte mindenki számára nyilvánvaló. Mint írják, a közegészségügy munkatársai „kíváncsiak arra, milyen összefüggés van a füstköd és a légúti megbetegedések között, ezért megvizsgálják, milyen volt az ilyen nemű betegforgalom a füstködös és nem füstködös napokban a városban.” Ma már tudjuk, hogy a szálló por (ma szaknyelven a PM10) okozhat ilyen tüneteket, meg még bizony sok mást is.

Ha ma a megnövekedett forgalom és a lakossági tüzelés számlájára írjuk a légszennyezést, 1968-ban más tényezők okozták a (akkori szóhasználattal) „smogot”. Sok füstöt termelt akkor például a sörgyár, a porcelángyár és háztartások ezrei használtak széntüzelést. A Dunántúli Napló eredményként könyvelte el, hogy „akadnak viszont ellenkező előjelű példák is, mint a Móricz Zsigmond téri, ahol a széntüzelésről olajtüzelésre tértek át a tömbfűtést ellátó kazánnál.” Olajtüzelés, igen, ilyen is volt, ma a fűtőolajat is csak hírből ismerjük. De ekkor még ebben látták a megoldást, illetve egy másik fejlesztésben, ami ma már természetes: „Több olajkályhát kell gyártani a háztartások számára, s fontolóra kellene venni, nem volna-e célszerű Pécs belvárosában bevezetni a gázfűtést” – írta a lap.

Bár a helyzet tényleg javult, már ha a régebbi időszakot nézzük: 1962/63-ban évi átlagban a lap szerint 1200-1300 tonna (!) korom, pernye hullott a város minden egyes négyzetkilométerére, 1968-ra ez 300 tonnára csökkent. Igaz, erről aligha a Móricz Zsigmond téri lakosok tehettek, sokkal inkább az olyan nagyberuházások, amelyek révén a pécsi hőerőmű kéményeibe „füstszűrő berendezéseket” szereltek.

Ha azt mondtuk, már csak az emlékekből, akkori hírekből ismerjük az olajfűtést, a 60-as években volt még valami Pécsett, ami ontotta a füstöt: a MÁV. Ahogy a lap írja: „a pécsi fűtőház, főpályaudvar legalább annyi kormot, pernyét bocsát a város levegőjébe, mint egy nagy gyár. A tolatás zömét ugyanis még mindig gőzmozdonyok látják el, s nem gyárkémény: lakóház magasságban szennyezik a város levegőjét. A pécsi állomás és fűtőházi főnökség nemcsak a fővároshoz, hanem például Szegedhez képest is messze elmaradt a dieselesítésben.”