Hirdetés

Két hosszú járvány sújtotta év után Pécs végre ismét méltóképp emlékezhet a szabadság hőseire. A városi ünnepségek délután három órakor kezdődnek, majd este, ahogy az már hagyomány, magyar szerzők műveivel, köztük egy pécsi kötődésű darabbal tiszteleg a nemzeti ünnep szellemisége előtt a Pannon Filharmonikusok zenekar. 

Városi ünnepségek

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett ünnepségekre várja a pécsieket a városvezetés.

A 48-as téren 15 órakor a huszárok és felvonulók gyülekezőjét lehet megtekinteni a Petőfi-szobornál, 15.15-kor hangzik el a Nemzeti dal és a 12 pont, majd elindul a felvonulás a Kossuth térre.

A Kossuth téren aztán szintén három órakor kezdődik a program a Csurgó Zenekar ünnepi gyermekkoncertjével, ez után érkeznek 15.45 körül a felvonulók, majd 16 órától hallgathatjuk meg a koszorúzással egybekötött ünnepi beszédeket. 17 órától a Tóth Vera Quartet muzsikál ott.

Ünnepi koncert

A március 15-i ünnepi díszhangversenyen hagyományosan magyar szerzők, idén Erkel Ferenc, Liszt Ferenc, Dubrovay László és Dohnányi Ernő műveivel hívja közös ünneplésre a közönséget a Pannon Filharmonikusok. Ránki Fülöp zongoraművész lesz az est szólistája, Hamar Zsolt karmester vezényel.

Az estet záró mű Pécsről indult el a világsiker útján, Dohnányi Ernő ugyanis itt mutatta be 1924-ben Ruralia Hungarica című zongoraciklusát, melyet a hazai és külföldi közönség egyaránt lelkesen fogadott, a mű egyik fontos lenyomata Dohnányi hazaszeretetének.

Íme a 19 órakor kezdődő díszhangverseny műsora:

A hangverseny előtt Pécs polgármestere, Péterffy Attila ünnepi gondolatait hallgathatja meg a közönség.

A koncert ingyenes, regisztrációs jegyek a rendelkezésre álló helyek mértékéig a Kodály Központ jegypénztárában személyesen, vagy a Jegymester webáruházban online válthatók március 7-től. További részletek itt olvashatók.


Programok

 

Fedezzük fel a festészet univerzumát – Az emlékezés formái II.

A műalkotás emlékekre épül. A világ legkülönbözőbb részei, amelyek soha nem találkoznának, a műben – akár az álomban – megkérdőjelezhetetlen viszonyba lépnek egymással. A kapcsolatot köztük a művész teremti meg. Az m21 Galéria 360 fokos körvetítésében részesei lehetünk ennek a folyamatnak, láthatunk a művészek szemével. Amit mindig tudni akartunk a műalkotásról a festmények virtuális terébe lépve nemcsak megérthetjük, de át is élhetjük.

Az emlékezés formái című kiállítás új installációjában Pinczehelyi Sándor, Makra Zoltán és Szentgróti Dávid munkái ragadnak magukkal március 27-ig.

Foltvarró kiállítás

Március 22-ig tekinthetjük meg a PKK nívódíjas foltvarróklubjának időszaki kiállítását a Pécsi Kulturális Központban (Dr. Veress Endre u. 6.). Az ingyenes programról itt lehet bővebben olvasni.

Fa kardom van és rézdobom

Március 15-én 9.00–12.00 között a Berze Nagy János Művészeti Iskola, a Mecsek Táncegyüttes és a Pécsi Kulturális Központ közös ünnepi programján vehetünk részt. Lesz játék, kiállítás, történelmi arcképcsarnok, jelmez- és kellékkészítő kézműves játszóház, zenélés.

A belépés ingyenes, a teljes program itt található.

Még több program – például tánckör, bútorfestő workshop, tehetségkutató verseny – a Pécsi Kulturális Központ és a Zsolnay Kulturális Negyed honlapján itt és itt olvasható!

Hirdetés