A nőnap intézményében sokan éreznek egyfajta szocialista-kommunista felhangot, hiszen a rákosista rendszer tette kötelezővé az ünnep megtartását, ezt követően pedig szinte munkásmozgalmi jelleget öltött. Történt ez úgy, hogy alapvetően amerikai eredetű a nőnap, megemlékezve az első komolyabb egyenlőséget követelő tüntetésre New Yorkban, 1857. március 8-án. Hazánkban először 1913-ban ünnepelték meg a “gyengébbik nem” képviselőit, az ezt követő években pedig néhol rendeztek ünnepségeket is.

Azt, hogy a kommunisták mennyire komolyan vették ezt az ünnepet, jól mutatja, az az 1919-es röpirat, amely A nő felszabadítása a kommunista társadalomban címet viselte. Ebben a kis műben zseniálisan egymás mellé állítják a proletár asszonyt és a „kapitalista dísznőt”, és mai szemmel már elképesztő mulatságosak azok a szófordulatok, jelzők, amivel próbálják mindenáron a földbe döngölni a gonosz nyugati asszonyokat.

Plakát a 20. század közepéről (Fortepan)

Természetesen azok a kapitalista nők, akik jómódra tettek szert, kizárólagosan a szegény asszonyok könnyein, verejtékén keresztül érték ezt el. A kapitalista dísznő élethelyzetéről, várandósságáról, a szüléséről, az anyaságáról barokkos körmondatokban mesél a röplap szerzője, nem fukarkodva a rosszindulatú megjegyzésekkel.

A kapitalista dísznő tulajdonképpen nem csinál mást, mint a cselédjeit instruálja, kezeit díszíti, méregdrága parfümöket vesz, estélyeken csillogtatja nőiességét. És hogy mi a legfőbb boldogság számára?

„a kapitalista dísznőnek, a nő legszentebb érzése, az anyaság forrása, embertenyésztésre kibérelt dadák révén a kizsákmányolás újabb forrása volt”

Az írás szerint a kapitalista nő természetesen nem maga szoptatja az újszülöttet, hanem dadát hozat. Szülés után „klimatikus helyre” ment, ahol alaposan regenerálta magát. Egy újabb fantasztikus részlet:

„A gyermekét is a kezébe vette néha. Ó igen. Hiszen ő is anya volt. De csak akkor, ha ez neki kellemes volt, ha terhére kezdett lenni, odaadta a fizetett rabszolgák kezébe.”

A kapitalista dísznő természetesen erkölcsileg is finoman kifogásolható volt a röpirat szerint. Ha férje mellett nem talált kielégülést, „szabadabb erkölcsével” kereste azt. Annyi alkalma volt erre, amennyit akart – írják.

Ha megunták a gyereket, odaadták a cselédnek – írja a röpirat

Az így nevelkedett fiatal lányok sem lesznek jobbak mint édesanyjuk: a jelszó a Jó férjhez menni volt, és a Jó partit fogni. A társas érintkezés pedig nem jelentett mást, mint a kultúra, a divat, az öltözködés, a zene, irodalom, a műveltség külső mázának segítségével minél tetszetősebben a férfiak elé állítani a nőt, a férfiak nemi érzéseire hatni s a leányt a vásáron jól elhelyezi.

A jövőre nézve pedig a röpirat úgy vélekedik, a kapitalista, kitartott dísznő, helyébe pedig lép:

“a dolgozó, a szabad érzelmi életet élő, erkölcsileg emelkedett nő, aki sem testét, sem lelkét áruba bocsátani nem kénytelen, hanem női méltóságának helyességével és büszkeségével illeszkedik bele a nagy kommunista közösségbe.”

Forrás: Árvai Tünde: A kapitalista dísznő