Merj beszélni róla, segít a Pécsi Áldozatsegítő Központ!

Hirdetés

Sajnos bárki, bármikor, önhibáján kívül áldozattá válhat. Döbbenetes, de szinte mindennapos, hogy időseket meglopnak, gyermekeket megvernek, nőket erőszakolnak meg, fiatalokat elrabolnak, férfiakat vernek át. Ha pedig valaki kapcsolatba kerül egy-egy ilyen bűncselekménnyel, annak valahogyan fel kell dolgoznia annak hatásait, ami rendkívül nehéz. Azonban van segítség: lapunk most bemutatja a Pécsett tavaly nyáron nyitott Áldozatsegítő Központot (ÁSK).  

Döbbenetes esetekkel találkoznak a pécsi szakemberek…

Patai Péter, a Pécsi Áldozatsegítő Központ koordinátora lapunknak elárulta, az általuk patronált – legnagyobbrészt baranyai – sértettek körülbelül 25 százaléka kapcsolati erőszak miatt keresi a segítségüket, de sajnos széles a bűncselekmények spektruma. Emellett elmondott néhány döbbenetes példát is, melyekkel munkája során találkozott.

Rögtön a pécsi központ megnyitásakor kapcsolatba kerültek például egy tizenéves lánnyal, aki autóval szórakozni indult akkori barátjával, csakhogy nem a buli helyszínén állt meg a jármű, hanem Németországban. Itt az áldozatot arra kényszerítették, hogy prostituáltként dolgozzon, kéthavonta váltogatva a munkahelyét. Ezután Svájcba vitték, ahonnan elszökött és segítséget kért az ÁSK munkatársaitól.

Sajnos sokféleképpen használnak ki ártatlanokat, de szerencsére egyre magasabb a társadalmi érzékenység

Nem kell azonban sem fiatalnak, sem nőnek, vagy különösebben naivnak lenni ahhoz, hogy az ember nehéz helyzetbe kerüljön…

– Olyan is van a klienseink között, akit németországi építőipari munkára hívtak, de az osztrák határon kiderült, hogy nagy átverés áldozata lett, személyi hitelt akartak vele felvetetni a „munkaadók”, hogy kicsalhassák tőle a pénzt. Mikor rájött, egy benzinkúton elszökött, visszagyalogolt Magyarországra, egy karitatív szervezet eljuttatta a szombathelyi ÁSK-ba, majd ott kapott anyagi támogatást, hogy hozzánk eljusson és jogi segítséget kérjen. Egyébként nem csak rossz anyagi körülmények között élők válhatnak áldozattá, bőven akad középosztálybeli, iskolázott ügyfelünk is – mondta Patai Péter.

Egy friss esetben pedig közvéleménykutatás címszóval hívtak fel egy idős hölgyet, akitől sikerült megtudni mikor nincs otthon, valamint hogy hol tartja az értékeit. Mondanunk sem kell, hogy a következő alkalommal már arra ért haza, hogy kirabolták.

Hogyan tudnak segíteni? 

A Pécsi Áldozatsegítő Központ ingyenes jogi, pszichológiai, érdekérvényesítési és pénzügyi segítséget nyújt a bajbajutottaknak. Fontos tudni, hogy ehhez nem kell előzetesen rendőrségi feljelentést tenni. Ha bárkinek, bármilyen, élethelyzetét megváltoztató, bűncselekménnyel összefüggő problémája adódik, akkor ő és szintén áldozatnak tekintett hozzátartozói is számíthatnak az ÁSK támogatására. Például kapcsolati erőszak esetén nem csak az elszenvedőt, hanem a közvetlen környezetében élő hozzátartozókat, mint a gyermekeket is felkarolják – fogalmazott Patai Péter, a Pécsi Áldozatsegítő Központ 16 éve igazságügyi területen dolgozó koordinátora.

Tevékenységi körükbe tartozik a napi ügyviteltől kezdve, az érzelmi segítségnyújtáson át, a bűncselekmény következtében kialakult krízishelyzet oldását szolgáló valamennyi szociális segítségnyújtás, de a jogi és lelki tanácsadás, sőt a védett szálláshelyre irányítás is.

Patai Péter szerint nagyon fontos, hogy lehetőleg minden segítőszolgáltatás egy helyen elérhető legyen

Mint megtudtuk, pénzügyi és hatósági támogatások tekintetében az ÁSK a Baranya Megyei Kormányhivatallal áll szoros kapcsolatban, sőt, a hivatal egy munkatársa az ő irodájukban foglal helyet, hogy az áldozatnak ne kelljen ide-oda utaznia a különböző helyszínek között, újra és újra elmondania történetét. De más segítőszervezetekkel is együtt dolgoznak: többek között a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal, a Baranya Megyei Bűnmegelőzési Tanáccsal és a Baranya Megyei Polgárőrséggel.

Patai Péter lapunknak elmondta, sokszor tapasztalni, hogy a hatósági eljárások során az áldozat közreműködésével szolgáltatnak igazságot, azonban az elszenvedő személyes problémái e mellett nem kapnak megfelelő hangsúlyt, holott számára a legnehezebb feldolgozni az eseményeket. Az áldozatsegítés azonban pontosan róla szól, az ÁSK profi segítséget tud nyújtani: hozzájuk – akár a hátsó bejáraton keresztül, teljes titokban –, személyesen, telefonon, vagy e-mailben, névtelenül is fordulhat az érintett gondjaival.

Habár nagyon nehéz, de merjünk segítséget kérni az ÁSK áldozatsegítő szakembereitől!

– Nagyon elkötelezett vagyok az áldozatsegítés iránt, hiszen azt látom, hogy 2021-re az áldozat a büntetőeljárásnak már nem csak egy szereplője, ha úgy tetszik tanúja, hanem végre méltó helyükre kerültek az igazságszolgáltatás rendszerében a sértetteknek az őket ért bűncselekmény következtében kialakult, krízishelyzettel összefüggő szükségletei. De azt is látom, hogy a társadalmi érzékenység is egyre magasabb, ezzel párhuzamosan pedig többen mernek beszélni az őket ért bántalmazásról és segítséghez folyamodni – fejtette ki a koordinátor.

Azonnali financiális támogatást igénybe vehet például, akinek az őt ért sérelem miatt lakhatási, élelmezési, ruházkodási, utazási, gyógyászati kiadásai nem biztosítottak. A legsúlyosabb, szándékos bűncselekménytípusok elszenvedői pedig kárenyhítés-támogatást igényelhetnek.

Mik az Áldozatsegítő Központok?

A bűncselekmények áldozatainak kárenyhítését célzó EU-s irányelv hazai jogrendbe ültetését követően, 2006 január 1-e óta létezik Áldozatsegítő Szolgálat. A hatósági megközelítést következetesen nélkülöző Áldozatsegítő Központok annak érdekében jöttek létre 2017-től, hogy az érintettek magas szakmai színvonalon kaphassanak segítséget – írják az Igazságügyi Minisztérium vonatkozó honlapján. Pécsett a Széchenyi tér 9. házszám alatt található az ÁSK, mely tavaly június óta felel a dél-dunántúli régióért. A minisztérium célja azonban, hogy 2025-ig minden megyében létrejöjjön ilyen, fontos szolgáltatást nyújtó hely.

2020 volt egyébként hazánkban az „áldozatsegítés éve”, mely fontos, 2021. január 1-étől hatályos jogszabályi változásokat is hozott. Ezeket is összefoglalta számunkra Patai Péter. Az egyik ilyen az úgynevezett felkereső áldozatsegítő munka bevezetése, melynek lényege, hogy ha valaki kárára szándékos, személy elleni erőszakos bűncselekményt követnek el, azt igény esetén közvetlenül felkeresik az ÁSK munkatársai a rendőrségi feljelentést követően. A másik pedig, hogy idén január 1-től jövedelemhatár nélkül biztosított a kárenyhítési támogatási forma, ami a bűncselekmény elkövetésétől számított 1 éven belül igényelhető.

Még többet a magyarországi áldozatsegítésről megtudhatunk IDE KATTINTVA.

A pécsi ÁSK-nál kellemes környezetben segítenek, ha baj van:

Mit jelent áldozattá válni?

A jogi definíció szerint áldozatnak minősül a Magyarország területén elkövetett bűncselekmény vagy tulajdon elleni szabálysértés sértettje, valamint az a természetes személy, aki a cselekmény közvetlen következményeként hátrányt, így különösen testi vagy lelki sérülést, érzelmi megrázkódtatást, illetve vagyoni kárt szenvedett el.

Ebbe a körbe sorolhatók egyebek mellett a lopás, a rablás, a csalás, az emberkereskedelem sértettjei, illetve hozzátartozói, a különböző erőszak, különös tekintettel a családi és kapcsolati erőszak sértettjei, beleértve a fizikai és a lelki bántalmazást is.

Jogi következményei lehetnek a kapcsolati erőszaknak: közös gyermek, ingatlan, vagy vagyon esetén például

[su_note note_color=”#c8d2cf”]Az országosan elérhető, ingyenesen hívható 80/225-225-ös segélyhívó számon és EZEN a weboldalon mindenki tájékozódhat arról, hol kaphat lakóhelyéhez legközelebb segítséget, emellett minden kormányhivatal foglalkozik segítségnyújtással.[/su_note]

Hirdetés