Pécsen van a legtöbb sportos hallgató!

Szurkolnak a pécsiek!

Történelmi emlékfutás, karok közötti bajnokságok vagy Sportok Éjszakája: nem telik el hónap, hogy ne lenne valamilyen nagyszabású egyetemi sportesemény Pécsett. A hangyaszorgalommal dolgozó Sportiroda munkája a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetségnek is feltűnt, a napokban a „nagy egyetemek” kategóriájában a Pécsi Tudományegyetem lett az Év Legsportosabb Egyeteme!

Ha valaki, akkor a PTE Sportirodája borzasztóan komolyan veszi a munkáját. Az elmúlt egy év izgalmas rendezvényeivel, sporteseményeivel, úttörő programjaival vívta ki magának Az Év Legsportosabb Egyeteme címet a Pécsi Tudományegyetem a „nagy egyetemek” (4000 hallgatónál többel rendelkező egyetemek) kategóriájában.

Hári József, a PTE Sportiroda vezetője szerint a napokban bezsebelt cím leginkább az elmúlt öt esztendő munkáját dicséri.

– Rengeteg olyan rendezvényt, szabadidős sporteseményt igyekszünk szervezni, amivel meg tudjunk „mozgatni” a hallgatókat. Az elmúlt öt évben megismertük a szokásaikat, ma már tudjuk, hogy mi az, ami igazán megfogja őket – mondja Hári József.

A Sportirodának köszönhetően már igen széles a paletta, rendkívül változatos lehetőségeik vannak a pécsi egyetemistáknak. Nézzünk is párat!

A PTE Történelmi emlékfutásán szimbolikusan, 1367 métert futottak le a hallgatók. Ahogy Hári elmondta, volt olyan év, amikor több mint kétezer PTE-s jelent meg. Nagyon népszerű a Kocsmasportok éjszakája, ezen az eseményen minden olyan sportot kipróbálhatnak, játszhatnak az egyetemisták, melyeket kocsmákban is lehet játszani; így a darts, csocsó, biliárd, sakk és még sok más sport is terítékre kerül az este folyamán.

Ezen kívül nagyon szeretik a hallgatók a Sportiroda vezetője szerint a Sportok Éjszakáját, mely egy 12 csapatot 12 sportágban 12 órán át megmozgató sportesemény. Itt még nem ér véget a sor, hiszen igen népszerű a PTE Sárkányhajó Regatta, az Egyetemi Sport Nemzetközi Napja, a Mecseki Láthatatlanok emlékére rendezett emléktúra, de megannyi sportágnak szerveznek házi bajnokságot, és számos tömegsportrendezvényen is részt tudnak venni az érdeklődő fiatalok.

Bringás reggeliket is rendszeresen szerveznek

Nem volt mindig ilyen aktív az egyetemi sportélet

– A tíz, húsz évvel ezelőtti főiskolai sportélet összehasonlíthatatlan a mai lehetőségekkel. Nekem két sportesemény ugrik be, ha vissza kell emlékeznem: a „beduin tesi”, amikor kötelező jelleggel kellett sportolnia mindenkinek a főiskolán heti kétszer, ez azonban szabadon végezhető labdajáték volt sokszor a testnevelő tanár jelenléte nélkül, a másik pedig az Angol Kupa, mely egy kispályás házi focibajnokság volt – mondja Hári József.

A Sportiroda vezetője hangsúlyozza, hogy a húsz, harminc évvel ezelőtti időkhöz képest ma óriási divatja van az egyetemisták körében a mozgásnak, elég körülnézni a városban, rengeteg fiatalt lehet látni már hajnalban vagy kora este igyekezni különböző edzőtermekbe, fitneszórákra. A tanulás mellett a hallgatók nagy része komolyan veszi az egészséges életmódot és a sportolást, erre a Sportiroda is nagy hangsúlyt fektet.

Rengeteg felvehető sportkurzus is van

Az események mellé sok felvehető kurzus és pontgyűjtőrendszer is dukál

A kreditért felvehető sportos kurzusok mellett lehetőség van értékes nyereményeket is szerezni. A SportPont Mozdulj Rá! Program, a WHO ajánlása szerinti, heti minimum 3×45 perc mozgásra motiváló pontgyűjtőrendszer, amivel jutalmakat is szerezhetnek az egyetemisták. A program keretében a szabadidős eseményeken részt vevő hallgatók pontokat kapnak a részvételért, amiket a későbbiekben egyedi, máshol nem megszerezhető sportos kedvezményekre válthatnak be, lehetőséget kapva több tízezer forint összértékű megtakarításra.

Hári József hozzáteszi, hogy jövőbeli tervük, hogy visszahozzák a karokra a kötelező testnevelést is, de üdvözlik azt a hírt is, miszerint a közeljövőben számos előrelépés történik a sport infrastrukturális területén is.

Hirdetés