Péterffy Attila a PMFC-ről: „A lehető legtöbbet akarjuk kihozni a jelenlegi helyzetből”

Péterffy Attila

Pécs polgármestere szerint az önkormányzatnak a maga eszközeivel kötelessége segíteni az NB II-be készülő felnőttcsapatot és az utánpótlást is. Beszélt a tervezett új stadionról is. Támogatja annak állami pénzből való megépítését, de ragaszkodik hozzá, hogy a tervezésnél vegyék figyelembe a pécsiek érdekeit.

Több cikkben is foglalkoztunk az elmúlt hetekben a PMFC-vel. Az elmúlt években a harmadosztályban szereplő csapat az első helyen zárta a járványhelyzet miatt idő előtt lezárt bajnokságot és lehetőséget kapott a másodosztályban való indulásra. 

Ebben a cikkben azt jártuk körül, milyen feltételek szükségesek a másodosztályban való induláshoz:

Jog, tulaj, pénz – Hogyan lehet NB II-es a PMFC?

Ebben pedig a tervezett új pécsi stadionról írtunk:

A Verseny utcában, a volt Bőrgyár-pályán épülhet fel a PMFC új stadionja

A PMFC nemrég megkapta a licenszet az NB II-es induláshoz. A klubot az önkormányzat cége, a PSN Zrt. működteti. Péterffy Attila polgármesterrel beszélgettünk arról, hogyan látja a PMFC helyzetét.

– Sokaknak elegük van a magyar fociból, mivel úgy látják, hogy a kormányzat számolatlanul önti a közpénzt a futballba, aminek nem nagyon látszik az eredménye, hacsak nem a stadionokat nézzük. Önöknek foglalkozniuk kell a témával, hiszen önkormányzati cég működteti a pécsi csapatot. Mi a stratégiájuk fociügyben?

– Kötelességünk mindent megtenni annak érdekében, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a jelenlegi helyzetből, hiszen rengeteg pécsi szurkoló várja évek óta a csapat feljutását. Cégünk, a PSN kulcsszereplő ebben a helyzetben, nem tudjuk és nem is akarjuk magára hagyni a csapatot, a szurkolókat. Nagyon fontos, sőt, talán a legfontosabb, hogy a klub utánpótlásközpontja is zavartalanul tudjon működni a továbbiakban, amihez elengedhetetlen, hogy a felnőttcsapat jövője is megnyugtatóan biztosítva legyen. Amikor az új városvezetés áttekintette a pécsi sport aktuális helyzetét, örömteli volt látni, hogy a PMFC eredményes játéka révén nagy eséllyel feljuthat az NB II-be a bajnokság végén. Ennek a várható sikernek a reményében kezdődött el még tavaly év végén a városi sportstratégia kidolgozása.

– Konkrétan?

– Megvizsgáltuk a gazdasági társaságként működtetett felnőttcsapat helyzetét, fontos megállapításokat tettünk. Egyrészről a szakmai munka magas színvonalú, a szakemberek és a játékosok motiváltak. Másrészről a korábbi vezetés finoman szólva is elhanyagolta a működtetéshez szükséges feltételek megteremtését, illetve fenntartását, úgyhogy azonnal elkezdődött a problémák orvoslása annak érdekében, hogy a tarthatatlan helyzet ne befolyásolja az eredményességet. A fenntartás mellett elkezdődtek azok a tárgyalások, amelyek az esetleges feljutással járó szükséges változtatásokat valósították volna meg. Egy NB II-es csapat már profi, tehát üzleti alapon kell működtetni, egészen más feltételrendszer mentén, mint korábban. A harmadosztályból másodosztályba feljutás alapjaiban változtatja meg egy felnőttcsapat működtetésének a feltételrendszerét. Ezzel együtt, mivel a szakemberek számoltak a feljutás lehetőségével, a PSN Zrt. tulajdonában lévő labdarúgó kft. a hivatalos végeredményt követően meg is kapta a bajnokságban induláshoz szükséges licenszet.  

– Mire van szükség a tartós NB II-es tagsághoz?

– A csapat a felkerüléssel kilép az amatőr státuszból és profiként kell, hogy működjön tovább. A csapatot működtető gazdasági társaságnak az infrastrukturális fejlesztéseket leszámítva nagyságrendileg 350 millió forintos éves költségvetéssel kell számolnia, mégpedig úgy, hogy a gazdasági társaság saját tőkéje 100 millió forint. Ennek az összegnek az MLSZ szigorú monitoring rendszeréhez igazodva mindig rendelkezésre kell állnia. Ezek a nem túl alacsony költségek nem tartalmazzák a licenszhez szükséges infrastrukturális fejlesztéseket, illetve a létesítmények üzemeltetési költségeit sem. Az elvárt fejlesztések között egyebek mellett az MLSZ által meghatározott számú fedett férőhely, a fűtött labdarúgópálya, a tévéközvetítésre alkalmas világítás biztosítása szerepelnek.

– Magyarán sok százmilliós tétel lenne évente a működtetés. Az első adandó alkalommal átadják a stafétát egy új tulajdonosnak vagy maradnak, amíg kell?

Jelenleg a város cége, a PSN Zrt. rendelkezik a felnőttlabdarúgó-csapat indulási jogával, a licensszel, a zrt. működteti a labdarúgó kft.-t. Annak rendje és módja szerint fizetjük a sportszakembereket és a játékosokat, illetve fenntartjuk a Stadion utcai létesítményt, amelynek éves üzemeltetési költsége közelít a 60 millió forinthoz. Világos, hogy az önkormányzat rendelkezésre álló költségvetési forrásai nem elegendőek a feljutott csapat működtetéséhez, de ebben a helyzetben ez nem is a város feladata. Egy NB II-es csapatot működtető gazdasági társaság tulajdonosi szerkezete nem az önkormányzatra kell, hogy épüljön. Befektetőknek és szponzoroknak kell alkotniuk a tulajdonosi kör meghatározó százalékát. Jelenleg azon dolgozunk, hogy megvalósuljon egy olyan feltételrendszer, amely alapján a PSN Zrt. átadhatja az indulási jogát egy olyan gazdasági társaságnak, amely tulajdonosi összetétele alapján a várossal együtt képes sikeresen működtetni a csapatot. Ennek érdekében természetesen egyrészről kezdeményezőként lépünk fel a befektetők, illetve a jelenlegi kormányzat felé a megnyugtató megoldás érdekében. Másrészről természetesen, még ha erőn felüli vállalásról is van szó, visszük tovább a jelenlegi szerkezetben működő csapatot, hiszen fontos a városnak az NB II-es labdarúgócsapat. Reméljük, hogy a labdarúgást kiemelten kezelő kormányzat partner lesz abban, hogy Pécs városának futballhagyományaihoz méltó csapata legyen.

– Mi a helyzet az utánpótlással, a PMFC akadémiájával? A kovácstelepi építkezés áll. Ennek mi az oka?

– Számomra és a pécsi önkormányzat vezetése számára a helyi sportban az utánpótlásnevelés prioritás, fontosabb, mint a profi csapatok támogatása. Így van ez a labdarúgás vonatkozásában is. A PSN Zrt. sportiskolai rendszerén belül működik az id. Dárdai Pál Akadémia. A PMFC utánpótlása hagyományosan az ország élvonalába tartozik, jelenleg is mintegy 150 gyermek focizik itt. Állami támogatással elindult tavaly Kovácstelepen az akadémia infrastrukturális fejlesztése, ami egy több milliárdos beruházás. Sajnos jelenleg áll, a projekt befejezéséhez szükséges forrásról hónapok óta nincsen kormányzati döntés, annak ellenére, hogy nem mi indítottuk el a beruházást és végeredményét tekintve működése mindenki számára előnyös és szükségszerű lenne. Mind az önkormányzat, mind pedig a projektgazda PSN Zrt. folyamatosan jelzi az illetékes minisztérium felé a helyzetet, s bár a döntéshozók részéről mindig pozitív a hozzáállás, eddig még kézzel fogható döntés nem született. A megoldatlan helyzet figyelembevételével a PSN Zrt. természetesen biztosítja a folyamatos edzéslehetőséget a csapatainknak. 

– Azt már tudjuk, hogy a volt Bőrgyár-pályán, azaz az önkormányzati tulajdonban lévő jelenlegi Várkői sporttelepen épülne fel az új stadion. A pénzt nyilván a kormány adná. Milyen szerepet játszhat ebben a város, az önkormányzat?

– A pécsi stadionberuházás ötlete információim szerint már korábban megjelent a kormány tervei között. Ennek megfelelően a korábbi városvezetés készíttetett egy tanulmánytervet egy 5-8 ezer férőhelyes stadion létesítésére. Az elkészült tanulmányterv bemutatására még a koronavírus előtt került sor, már az új önkormányzati vezetés idején. A tanulmány hozzávetőlegesen 12-18 milliárd forintra becsüli a felmerülő költségeket. A városi stadion építése vonatkozásában a közelmúltban a kormányzat elvi zöld utat adott. Ennek részletei ma még nem ismertek, és a fejlesztés pontos helyét ki kell még jelölni, kimondottan várospolitikai szempontok mentén. Egy új modern sportlétesítmény építése a városban – még ha állami beruházás is – kiemelten kezelendő. Legalább annyira kiemelten és különösen nagy körültekintéssel kell kezelni, mint a városnak talán a stadionnál is fontosabb Aquapark és egy új versenyuszoda építését célzó projektet. Ahogy az Aquapark esetében is mindent megtesz a város vezetése a projekt megvalósulása érdekében, úgy a stadionépítés kapcsán is így jár el. Ennek érdekében egy háromfős szakmai csapat megvizsgálja, kifejezetten a város igényeinek megfelelően a tanulmányt és ahol szükséges, ott módosítással él. Tesszük mindezt annak érdekében, hogy ha konkrét kormányzati döntés születik a városi stadion építése kapcsán, a magunk részéről konkrét javaslatokkal segítsük elő a projekt megvalósulását, amelynek tükröznie kell a pécsiek igényeit.

hirdetés
Hirdetés