Péterffy: népszavazáson dőljön el, hogy az uniós válságkezelési támogatás feléről az önkormányzatok dönthessenek

Hirdetés

A Szabad Városok Szövetsége népszavazást kezdeményez azért, hogy az Európai Unió járványügyi válságkezelésre szánt több mint kétezer milliárdos támogatásának felét lakosságarányosan kaphassák meg az önkormányzatok, közvetlenül az uniótól. Mindezt a „Szabad Városok Közös Kiállása” című élőben közvetített Facebook-eseményen jelentette be Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere. A népszavazás kezdeményezését az eseményen Péterffy Attila is támogatta rövid online bejelentkezésében.

A Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere által szombat 11 órára szervezett „Szabad Városok Közös Kiállása” című élő Facebook-esemény célja az volt, hogy a Szabad Városok Szövetségének polgármesterei közösen adjanak választ a kormány azon megszorító intézkedéseire, melyeket az önkormányzatokkal szemben hozott a járványhelyzet nyomában kialakult gazdasági válság során. A szövetség álláspontja az, hogy a kormány szerint a válságkezelésben nincs szükség az önkormányzatokra, magukra hagyja őket és nemhogy segítséget nem ad számukra, hanem támogatás helyett inkább elvonja amúgy is csekély forrásaikat.

Karácsony Gergely: az önkormányzatok szolgálnak, nem uralkodnak

Az esemény konkrét apropója az volt, hogy a szövetség szerint az Európai Unió célzottan válságkezelésre biztosított kétezer milliárdos támogatásának felhasználásából a kormány ki akarja hagyni az önkormányzatokat. A szövetség célja pedig az, hogy a járvány miatt egzisztenciális bizonytalanságba került emberek részesüljenek a válságkezelésre elkülönített forrásokból.

A Szabó-Kimmel Tamás által levezényelt eseményen Karácsony Gergely elmondta, hogy az államnak kellene szolgáltatnia a védekezéshez szükséges eszközöket és forrásokat, de nem így tesz. Mint mondta, tudja, hogy az államnak nehéz ez a helyzet, de míg az önkormányzatok javaslatokat tesznek a szituáció javítására és kezelésére, addig a kormány inkább csak kioktatja őket. Ezért is lehet nagy erőpróba majd a vártnál hosszabb és nehezebb gazdasági válság kezelése. A válságkezelés menetét ezért most kell minél hatékonyabban kidolgozni, az unió válságkezelési alapját közösen és okosan kell szétosztani.

Rengetegen csatlakoztak az eseményhez

-Az önkormányzatok szolgálnak, a kormány uralkodik. A szövetség városvezetői szolgálni akarják a városaik lakóit. Az önkormányzatok nem alattvalókban, hanem polgárokban gondolkodnak – mondta.

Kiemelte, hogy értelmetlen a vita a kormány és az unió között, hiszen az unió most is olyan jogszabályokat kér számon, amelyek az unióba való belépés feltételei voltak. A dilemma megoldása az lehetne, hogy az unió ne a tagállamokat szankcionálja, hanem a kormányokat, a támogatási forrásokat pedig, melyeket az önkormányzatoknak szán, adja közvetlenül az önkormányzatoknak.

Hangsúlyozta, hogy egyszerre indított, helyi népszavazásokat kezdeményeznek azért, hogy az unió járványügyi válságkezelésre szánt több mint kétezer milliárdos támogatásának felét lakosságarányosan kaphassák meg az önkormányzatok, közveltenül az uniótól. Egy központi, közös kérdés minden helyi népszavazáson lenne, de az önkormányzatok megfogalmazhatnának konkrét helyi kérdéseket is. Ez az utolsó nagy roham az uniós támogatásért – mondta.

Karácsony Gergely hozzátette: a szabadvarosok.hu oldalon lehet csatlakozni a kezdeményezéshez.

Péterffy Attila bejelentkezése: védjük meg az önkormányzatiságot

Az eseményhez élőben csatlakozott számos ellenzéki polgármester, köztük Péterffy Attila is:

-A tét most több mint kétezer milliárd forint. Ugyanis ennyit kaphat Magyarország a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság kezelésére. Ha nem teszünk semmit, a teljes összegről a kormány dönthet a fejünk felett. Támogatom, hogy demokratikus úton, népszavazáson dőljön el az, hogy ennek a hatalmas összegnek a feléről helyben, az önkormányzatok hozhassanak döntést. Legyen népszavazás, védjük meg az önkormányzatiságot és a függetlenséget – mondta Pécs polgármestere.

Az alábbiakban röviden foglaljuk össze a Szabad Városok Szövetségének ügyéhez csatlakozó polgármesterek üzeneteit:

Nemény András, Szombathely polgármestere:

Kiderült a járvány során, hogy az emberek számítanak az önkormányzatokra. A legjobban védekező városok egyike volt Szombathely, saját véges forrásaikból és saját ötletekkel segítették a város lakóit, a kormány viszont nem segítette őket. A kormány lemondana az uniós forrásokról, mert nem akarják betartani az unió által elvárt jogszabályokat.

Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere:

A kormány az önkormányzati választások veresége után mindent megtett, hogy kivéreztesse az ellenzéki városokat. A védekezésre hivatkozva veszik el a forrásokat a városból, csak annyit hagynak, hogy éppen működni tudjon a város, de fejlesztésekre nem marad pénz. Ami jár a fideszes városoknak, az jár Dunaújvárosnak is.

Tóth József, Polgár polgármestere:

A kisebb városoknál súlyosabb gondot jelent a kormányzati forráselvonás. A kormány nem segít, hanem hátráltatja az önkormányzatokat, például politikai alapon hátrasorolt pályázatokkal. Az emberek ezt nem viselik el, a felújítandó utaknak ugyanis nincs pártállása. Az adófizetők és az önkormányzatok pénze felett úgy rendelkeznek, mintha a sajátjuk lenne.

Nyirati Klára, Baja polgármestere:

A női polgármesterekre a Fidesz rászabadította „a mocskolódó trollmédiáját”, ez ellen pedig ki kell állni. Amennyibe a lejárató-hadjárat került, azt lehetne a rászoruló önkormányzatok megsegítésére fordítani.

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere:

Fontos, hogy minél több önkormányzat csatlakozzon ahhoz a kezdeményezéshez, hogy az uniós támogatásnak legalább a felét az önkormányzatok kapják az uniótól, ne a kormány döntsön erről. Ezzel kerülnék ki a kormány közel sem demokratikus forráselosztási módját. A kormány nem az uniótól lop, hanem az önkormányzatoktól, a városok polgáraitól.

Gémesi György, Gödöllő polgármestere:

Szűkre szabott az önkormányzatok gazdasági mozgástere. Az adók elvonása emlékeztetet a Tanácsköztársaság rendszerének eszközeihez. Meg kell erősíteni azt a folyamatot, hogy az önkormányzatok direkt kaphassák meg lakosságarányos támogatásukat az uniótól.

https://www.facebook.com/193944440638410/videos/345746663195464

Hirdetés