Hirdetés

Szerdán helyi civil aktivisták kezdeményezésére, az Emberség Erejével Alapítvány szervezésében indul a séta a Széchenyi térről a Niké-szoborhoz délután ötkor.

Az esemény Facebook-oldalán a szervezők azt írják: az eseménnyel szolidaritásukat fejezik ki a magyarországi zöld civil szervezetek szerdai, NE VÁGJ KI MINDEN FÁT! elnevezésű rendezvényével.

„Augusztus elején megjelent a fakitermelést könnyítő kormányrendelet, ami gyakorlatilag eltörli az erdők kivágásának eddigi korlátozásait. Az energia-veszélyhelyzetre hivatkozva a rendelet mostantól megkönnyíti a fakitermelést védett természeti területeken is (pl. nemzeti parki terület) akár a madarak fészkelési időszakában is, hogy kielégítse a növekvő tűzifaigényt. Az előttünk álló tél túlélése valamennyiünk érdeke, ez a rendelet azonban szükségtelen és értelmetlen, hisz a most kivágott fa ezen a télen még alkalmatlan lesz tüzelőnek. Az évtizedek óta vagy akár száz éve növekvő fák erdeinek kivágása rövidlátó és értelmetlen pusztítás” – írják a szervezők.

A séta a Széchenyi térről indul, majd a Hunyadi János utca – Surányi Miklós út – Somfa utca útvonalon halad a Niké-szoborhoz a járdán.

Hirdetés