13 C
Pécs
hétfő, május 6, 2024
KezdőlapAbszolút PécsSwimathon Pécs 2023: nemes céljaik elérésében támogathatjuk közösségeinket!

Swimathon Pécs 2023: nemes céljaik elérésében támogathatjuk közösségeinket!

A Pécsi Közösség Alapítvány 2023-ban negyedszer rendezi meg a városlakók körében már jól ismert követes adománygyűjtési kampányát, ám ezúttal egy kis csavarral megbolondítva! Mutatjuk a részleteket és az indulókat!

És hogy mi a csavar az idei eseményben? Az, hogy az országban működő nyolc közösségi alapítvány, illetve az őket összefogó Gyökerek és Szárnyak Alapítvány is a pécsi Swimathonon indul. Így az izgalmas helyi projektek mellett az országban működő hasonlóan aktív, elszánt, innovatív közösségeket is megismerhetik a jótékony pécsiek és támogathatják majd a négyhetes kampányidőszakban.

Az adománygyűjtés október 14-ig tart, ekkor rendezik a záróeseményt is a Hullámfürdőben, amire persze minden érdeklődőt, nagyköveteket, projektgazdákat, támogatókat, szurkolókat, barátokat, családtagokat várnak.

De előtte ismerjétek meg az idén induló közösségeket, akik nemes céljaikért gyűjtenek!

Játszó-Tér Egyesület

Az egyesület 2014 óta van jelen Pécs életében, az önkéntes csapattal, akik 9 éve szerveznek társasjátékos esteket és programokat, most egy új projektbe vágnak bele.
Az olvasás menő! egy olyan irodalmi kalandjáték, amely az olvasást népszerűsíti játékos formában, közösséget építve pécsi általános iskolások bevonásával egy nyolchetes program keretében. A tervezett játék célja, hogy az olvasás tényleg menő legyen a fiatalok körében és megismerjék a kortárs magyar ifjúsági irodalmat.

Köszi Egyesület

A Közöségért Szolgáltató Iroda Egyesület 2001-ben jött létre, kiemelten fontosnak tartja a fiatalok beilleszkedési problémáinak orvoslását, a társadalmi érzékenyítést, közösségfejlesztést. Az egyesület felvállalja prevenciós célú programok szervezését, szolgáltatások közvetítését. A tanulmányi idő alatt (középiskola, egyetem) munkaerőpiaci felkészítést, karriertámogatást végez a fiatalok számára. Működése alatt számos programsorozatot bonyolított le emberi jogi, esélyegyenlőségi témában. Programjaival és szolgáltatásaival a fiatalok életminőségének javítására törekszik.

A gyűjtésük fő célja, hogy a programhoz ne csak önköltséges formában csatlakozhassanak a résztvevők, hanem támogatott helyek meghirdetésével hozzáférhetővé tehessék azt szélesebb társadalmi körben. Hosszú távú terveik között szerepel egy klub működtetése is, ahol a fiatalok egész évben fordulhatnak szakembereikhez problémáikkal.

Lakni kell

A Lakni Kell a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karán működő Szolidáris Építészet Kutatócsoport diákoknak szóló programja. Céljuk a társadalmi felelősségvállalás jelentőségének tudatosítása, a környezeti és társadalmi problémák iránt érzékeny, azokra hatékonyan reagálni tudó, előítéletektől mentes generáció nevelése.

A támogatásokat jövőbeni programjaik finanszírozására fordítják. 2016-os indulásuk óta szerveztek nagyszabású, a hajléktalanság problémájára koncentráló figyelemfelkeltő akciót a Széchenyi téren, Kossuth téren, gyűjtöttek a Heti betevőnek, diákjaik tervei alapján emberibb környezet alakítottak ki a Támasz Alapítvány női éjjeli menedékhelyén és pihenőkertet építettek a Hajléktalanok Ápoló Otthona udvarán.

Pécsi Közösségi Alapítvány

A Swimathont szervező alapítvány több mint hét éve munkálkodik azon, hogy a születő pécsi kezdeményezések, vagy épp már jól működő futó projektek minél gördülékenyebben virágozhassanak itt, és táplálhassák a város fejlődését, a pécsiek életét. Őket a fennmaradásukban, a további Pécsért való munkálkodásukban segíthetjük.

Pitypang Művészeti Alapítvány

Az alapítvány 20 éve működik Pécsett, felnőtt táncoktatással nagyjából 9 éve foglalkozik. Az utóbbi 3 év sikerei buzdítják őket arra, hogy a közösségnek és a mozgásformának a rengeteg előnyét minél több ember megismerhesse. Céljuk többek között a felhőtlen együttlét, a hetente találkozás öröme, és hogy minél több felnőttet tudjanak bevonni a klasszikus és modern balett és tánc bűvkörébe, ezáltal felhívni a figyelmet a rendszeres testmozgás és az összetartó közösség értékeire.

Szeretnék bővíteni a táncolni járó felnőttek és szeniorok sorait. A támogatások által kifejezetten felnőtteknek és szenioroknak szóló táncfesztivált, és ezen kívül több (vendégoktatóval is létrejövő) tánckurzust és esetleg ingyenes órákat szerveznének, mely közelebb hozná az embereket a tánchoz Pécsett és környékén!

Gyökerek és Szárnyak Alapítvány

Országszerte már 8 közösségi alapítvány megszületését segítették, és támogatják őket szakmailag, anyagilag. A közelmúltban 5 új szervezőcsoport kezdte meg a munkát azzal a céllal, hogy városukban 2024 elején létrehozzák közösségi alapítványaikat, melyekben lokálpatrióta, cselekvő emberek támogatnak helyi ügyeket helyi forrásokból. Úgy vélik, hogy a szervezetek vitalitása és anyagi függetlensége sokszor a helyi civil társadalom túlélésének záloga. A csapat támogatásával erősíthetjük a közösségi alapítványokat, és a vidám, lelkes, tenni akaró emberek együttműködését.

Hullámhegyek – hullámvölgyek – Napfogyatkozás Egyesület

Veszteségekben mindannyian érintettek vagyunk, gyermekeket, kamaszokat és fiatal felnőtteket is érint életük során. A Hullámhegyek-hullámvölgyek egy olyan kiállítás címe, amelyen különböző műfajokban (festészet, fotó, írásművek, zene és film) mutatják meg a fiatalok, hogy mennyiféle veszteséget élnek meg, hogyan dolgozzák fel.

A Napfogyatkozás Egyesület a kicsik gyászfeldolgozását segítő programja a gyermek – szülő – szakember közötti együttműködésre fókuszál és nyújt segítséget. Mint írják, szükséges a veszteségeink rendezése, hiszen akkor tudunk megfelelő támogatást is adni másoknak a gyászban.

Ezért a vándorkiállítást és programsorozatot az ország öt nagyvárosában, Sopronban, Debrecenben, Pécsen, Miskolcon és Szegeden rendezik meg, helyszínenként 2 hétig 2023. október és 2024. március között. A 140 alkotásból válogatott anyagot a különböző helyszínekről érkezett művekkel kiegészítve mutatják be.

A kiállítás ideje alatt minden helyszínen a Napfogyatkozás Egyesület tart pedagógusok és szülők számára interaktív programokat (kerekasztal-beszélgetés, tapasztalatmegosztó műhelyek), a gyerekek számára pedig kreatív foglalkozásokat (meseműhely, alternatív osztályfőnöki órák) annak érdekében, hogy a veszteségek erőforrásokká válhassanak.

Jóbuda Közösségi Alapítvány

Az alapítvány Budapest 3. kerületében működik. Hivatalosan 2021 nyarán alakult meg, 10-12 aktív taggal és további 8-10 önkéntessel dolgozik. Célja a helyi mobilizálható erőforrások közösségi gyűjtése és elosztása, ami növeli a helyi identitást, a helyi problémák, ügyek iránti nagyobb felelősségvállalást, és azok helyi megoldásának esélyét, a szolidaritást, a társadalmi párbeszédet, az esélyegyenlőséget és a jól-létet. Olyan ügyeket karolnak fel, amelyek az egyes emberek számára túl nagy, az önkormányzat számára viszont túl kicsi feladatot jelentenének.

A Swimathon kampánnyal a 2022-ben felállított Jövő Alap számára szeretnének forrást gyűjteni, amely két programnak biztosít alapot: a következő évben kiosztott „Jó Jóbudán” elnevezésű támogatási pályázatuknak, valamint a kerületi iskolás korú gyerekeket támogató, és a középiskolai felvételi vizsgákra is felkészítő mentorprogramnak.

Egri Közösségi Alapítvány

A 2021-ben létrehozott alapítvány olyan helyi kezdeményezéseket támogat, melyek erősítik a közösségeket, együtt teszik Egert egy jobb, élhetőbb, izgalmasabb várossá. Az általuk létrehozott ifjúsági alapba 1,3 millió forintot szeretnének összegyűjteni, amiből olyan fiatalok által megvalósuló vagy nekik szóló projekteket támogatnának 2024-ben, amelyek a számukra fontos kérdésekkel foglalkoznak, amelyek segítségével építik közösségeiket.

Ferencvárosi Közösségi Alapítvány

Ők azok, akik szeretnének tenni a jobb ferencvárosi civil életért, támogatásokat összegyűjteni, amiből a kerületi lakosok életét gazdagabbá tehetik. Mint írják bemutatkozásukban: „Körforgunk. Változunk. Ahogy a mindenkori civil élet is. Néha átadjuk – átvesszük a stafétát, épp ki tud jobban beleforogni, annak.”


A szervezetek és nagyköveteik bővebb bemutatkozása a Pécsi Közösségi Alapítvány honlapján található, ahol rögtön el is indíthatjuk az adományozást. Akár egy kávé árával is segíthetünk!

(A képek az alapítványok Facebook-oldaláról, illetve a PKA honlapjáról származnak.)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő