Szabad munkaerő: itt vannak Baranya tartalékai!

Az ország több részén egyre nagyobb gond a szakemberhiány, és sok helyen már nem az állástalanság a legnagyobb gond. A legfrissebb statisztikák szerint Pécsett az állástalanok aránya az országos átlag alatt van, de a megye több településén jóval magasabb a munkanélküliek száma.

Az elmúlt hónapokban számos munkahelyteremtő beruházásról számolhattunk be Pécsett, ráadásul nem csak új cégek jelentek meg, hanem több, már itt lévő munkáltató is bővít. Ennek fényében kevésbé meglepő, hogy a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb, október végén lezárt települési statisztikája azt mutatja, Pécsett kisebb az állástalanok aránya az országosnál: míg a magyarországi mutató 3,62 százalék, addig Pécsett 3,27 százalék ez az érték. A mintegy 100 ezer munkaképes pécsiből némiképp több mint háromezren regisztrált munkakeresők.

Ráadásul alig pár hete újabb állásteremtő nagyberuházás indulását jelentették be, a dél-koreai autóipari óriás, a Hanon a Déli Ipari Parkban épít gyárat, amely több mint 450 munkást vár, sőt a hírek szerint a későbbiekben akár ennek a többszöröse is lehet a dolgozói létszám.

A Hanon fehérvári gyára – modern üzem épül Pécsett is (Fotó: Bácskai Gergely, szekesfehervar.hu)

Baranya egésze ugyanakkor magasabb munkanélküliségi mutatókat hoz, mint az ország, illetve Pécs, erre utalt például a Hanon beruházásának bejelentésekor Szijjártó Péter külgazdasági miniszter is: a Hanon bejelentésekor azt is hangsúlyozta, a szabad munkaerő-kapacitás újabb ipari beruházásokat hozhat Baranyába.

A Pécsen kívüli megyei munkanélküliségi ráta ugyanis a statisztika szerint több mint 5 százalékos. Számos olyan falut találunk, ahol az arány a 20-25 százalékot is eléri, vagy még annál is magasabb, ugyanakkor gyakran – mivel aprófalvakról van szó – csak pár tucat lehetséges munkavállalóról beszélhetünk.

Ha a megye nagyobb városait nézzük meg, látható, itt is magasabb az állástalansági mutató, mint a pécsi vagy az országos: Mohácson 5,62, Komlón 3,73, Siklóson 7,57, Szigetváron 7,78 százalék, de például Sellyén is 6,78 százalékos. A megye déli része láthatóan jóval nagyobb munkanélküliséggel küzd, mint a megyeszékhely.

A Nyugat-Dunántúlon bevált eszköz, hogy a környező településekről busszal viszik a győri, szombathelyi gyárakba a munkatársakat, de Pécsett az Elcoteq csúcsra futásakor is rendszeresek voltak a szerződéses járatok, amelyek Baranya más részeiről hozták-vitték a dolgozókat.

hirdetés
Uránia Mozi