Hirdetés

Kiemelkedő hazai és külföldi pincészetek, helyi termékek bőséges választéka fogadta advent első vasárnapján a borkedvelő pécsieket. Képeken az 5. Adventi Borszalon!

Az Adventi Borszalon még 2018-ban debütált a legjelentősebb fedett téren megrendezett pécsi borgasztronómiai rendezvényként, azóta évről évre egyre több kiállítót és vendéget vonz. A tavalyi siker és pozitív visszajelzések miatt a szervező Pannon Borbolt úgy döntött, idén ismét a vásárcsarnokban rendezi meg az eseményt, melyre bronzvasárnap, december 3-án került sor.

Óriási volt az érdeklődés a pincészetek részéről, mellettük természetesen a helyi termelők és kézműves kiállítók is helyet kaptak a csarnokban, akik szintén ínycsiklandó portékáikat kínálták a szép számmal jelenlévő pécsiek számára.

És akkor íme az idei borszalon mérlege:

  • 100 kiállító (80 borászat, melyből 16 külföldi, emellett 20 gasztronómiai és egyéb bemutató)
  • 1000 eladott jegy
  • 100 szakmai VIP jegy

Galéria a jó hangulatú eseményről:

Jövőre is reméljük, hogy ott találkozunk!

Fotók: Gadget Fotó

Hirdetés