Egyedülállónak számít, amit a fiatal Trefeli Alexandra és családja szabadidejében csinál. Egy családi ház udvarán létrehoztak egy olyan madárállomást, ahol egyszerre húsz tollas is lábadozhat. És ahogy mondják: szerelemből teszik.
A kis pelyhes kuvik kiesett a fészkéből, míg a fülesbaglyok is pár hetes korukban maradtak anya nélkül. De érkezett már áramütést elszenvedő vörös vércse és autós gázolást túlélt tollas is.
Szerencsére a novemberben megnyílt szigetvári madármentő állomás híre gyorsan elterjedt a környéken. Ott ugyanis tárt karokkal várják az állatokat.
– Kis, családi körülmények között működik a madármentő állomásunk, amit úgy kell elképzelni, hogy a házunk udvarán hoztunk létre annyi ketrecet, amelyekben a lehető legjobb körülmények között tudjuk ápolni a sérült madarakat – mondja Trefeli Alexandra.
Alexandra édesanyjával és testvérével vállalta az állatok gondozását. Állandó jelleggel három fehér és egy fekete gólyájuk van.
– A legtöbb madarat annyi ideig tartjuk a ketrecben, amíg szabadon nem tudjuk őket engedni, így szinte folyamatosan cserélődnek a ketrecben az állatok – teszi hozzá Alexandra.
A család annak ellenére, hogy teljesen önkéntes alapon vállalta a madarak gondozását, két oldalról is „biztosítva” van. A Magyar Madártani Egyesület és a Duna-Dráva Nemzeti Park is segít nekik, valamint állatorvossal is rendelkeznek.
– Sokan segítenek, van olyan, aki egy-egy halat hoz be hozzánk a madaraknak, de kaptunk már eledelt is. Valaki pedig az adója 1 százalékával járul hozzá a mindennapjainkhoz – meséli Alexandra.
Mi a teendő, ha mi találunk madarat?
Vannak olyan madárfajok, amiket nem kell menteni, elég ha egy közeli fára, bokorra feltesszük őket. Ezek a baglyok és a feketerigók. Abban az esetben, ha kis rózsaszínű, apró madarat találunk, amiről azt sem tudjuk megmondani, mi lehet, akkor dobozba téve egy mentő állomásra kell szállítani.
Nálunk ez a kis kuvik viszi a prímet:
