Balog szerint több pénz adnának az egészségügynek

A kormány jövő szerdai ülésén dönt arról, hogy milyen pótlólagos forrásokat találnak az egészségügy számára – mondta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter szombaton újságíróknak egy fővárosi rendezvényen.

hirdetés

A tárcavezető hozzátette: még nem zárultak le a költségvetési tárgyalások, az egészségügy területén jelentős forrásbővítést terveznek.

Mint elmondta: meg kell teremteni az egészségügyi dolgozók számára ígért béremelés fedezetét, s így a januárig visszamenőlegesen járó bérkiegészítést az ágazatban dolgozók augusztusig megkapják – tette hozzá.

További forrásokat forgatnak be a kórházak állapotának javítására és eszközbeszerzésekbe – fogalmazott a miniszter.
Balog Zoltán egy kérdésre válaszolva azt mondta, egyetért azzal az elképzeléssel, hogy a nehezebb helyzetben élők segítése érdekében differenciálni kellene a családi pótlék összegét.

A gyógyszerkassza kapcsán közölte: jelenleg a költségvetés főszámairól tárgyalnak, és időben tesznek intézkedéseket, hogy a lehető legkevesebb betegnek jelentsen terhet ez a probléma.

Balog Zoltán bejelentette: sikerült a gyógyszertáraknak a jövő évre 600 millió forintnyi pótlólagos támogatást szerezni, ezzel elsősorban a kis patikákat kívánják segíteni.