Durva baleset: betonacéllal dobta fejbe diáktársát

Életveszélyes sérüléssel szállítottak kórházba egy 17 éves diákot, akit társa véletlenül megsebesített egy betonacél rúddal Kiskunhalason – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel.

hirdetés

Nyíkos Tamás főhadnagy elmondta, hogy a Vári Szabó István Szakiskola tanműhelyében két 17 éves diák kedden, tanítási időben a tantermet takarította, eközben szórakozásból egy méter hosszú, hat milliméter átmérőjű betonacélokat dobáltak egy cementes zsákba.

Egyikük véletlenül fejen találta társát, akinek a betonacél a koponyaüregébe hatolt – tette hozzá. A szóvivő tájékoztatása szerint a megyei rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást.