Csökkenő ingatlanárakat hoz a végtörlesztés?

A következő öt hónapban átlagosan 5-10 százalékos áresést prognosztizál Duna House: az ingatlanpiacon a következő hónapokban egymásra találhat az eladói és a vevői szándék, hiszen a végtörlesztésből adódó mintegy 25 százalékos árfolyamnyereség olyan teret biztosít az eladóknak az árkialakítás folyamán, ami az árérzékeny vevői oldalnak is kedvez.

hirdetés

Az ingatlanközvetítő társaság által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közlemény szerint azok az adósok, akik a rendelkezésre álló idő alatt szeretnék végtörleszteni devizaadósságukat, vagyis december 30-ig bejelentik a szándékot a banknál, majd ezt követően 60 napon belül rendezik a hitelüket – például a lakás eladásából -, minden bizonnyal igyekeznek majd úgy kialakítani az árat, hogy hamar vevőre találjanak.

A határidő közeledtével az eladók is nagyobb kompromisszumokra lesznek hajlandóak, így feltehetőleg február végéhez közeledve erősödik majd az ingatlanárak csökkenése.

A 2012 márciust követő időszak ingatlanárai már nehezebben prognosztizálhatók, de a Duna House várakozása szerint ekkortól stabilizálódhatnak az árak. Sokan lesznek ugyanis, akik valamilyen forrásból – családi, baráti kölcsönből, esetleg áthidaló forinthitelből – megoldják a végtörlesztést és jövőre adják majd el a lakásaikat, hogy abból rendezzék a tartozásukat. Ők már nem lesznek szoros időkorláthoz kötve, így az árak tekintetében is türelmesebbek lehetnek.

A Duna House szerint a keresleti oldalt élénkítheti, hogy a végtörlesztés sok tulajdonost megszabadít a devizahitellel terhelt lakáshoz kötöttségtől, és ha a kormány által beígért támogatott forinthitel is megérkezik, akkor bizonyára vevői oldal is tovább élénkülhet.