Csökkent a Balaton vendégforgalma

Az idén május végéig a balatoni szálláshelyek 294 ezer vendéget fogadtak, 1,5 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában – áll a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb Statisztikai Tükör című kiadványában.

hirdetés

Az MTI által korábban megkérdezett szolgáltatók szerint is sokak számára gyenge volt az előszezon, de a főszezon nem rosszabb a tavalyinál. A balatoni turizmus azonban vegyes képet mutat: a rossz időjárás miatt gyengére sikerült előszezon után már van, aki nem panaszkodik, és van, aki behozhatatlan visszaesésről ad számot.

A déli part keleti felét a Balaton Sound fesztivál szinte megtöltötte, a kánikula miatt pedig folyamatosan nőtt a vendégek száma. Egyes északi parti vállalkozók szerint viszont már behozathatatlan visszaesés történt. Ennek a válság, a rossz időjárás és a szúnyog invázió mellett az az oka, hogy az ország árvíz sújtotta részeiből nemigen érkeznek vendégek, márpedig a badacsonyi iroda vendégkörének 70-75 százalékát a főként üdülési csekkel fizető magyarok teszik ki.

A Közép-Dunántúl és a Balatoni üdülőkörzet idegenforgalma, 2010. január-május című kiadvány szerint a vendégforgalom háromnegyedét kitevő belföldi vendégek száma 2 százalékkal csökkent, míg külföldről a tavalyival azonos létszámú vendég érkezett. A partközeli és háttértelepülések szálláshelyei 865 ezer vendégéjszakát regisztráltak, ami mindössze 0,2 százalékkal, megközelítőleg 1.740 éjszakával maradt el az egy évvel korábbitól. A belföldi vendégéjszakák száma 1,2 százalékkal nőtt, a külföldieké viszont 2,1 százalékkal csökkent.

Az üdülőkörzet vendégéjszakáinak közel kilenctizede a szállodákban – elsősorban a három-, és négycsillagos kategóriájú szálláshelyeken – jelentkezett. A szállodákban eltöltött vendégéjszakák száma összességében csaknem azonos volt az egy évvel korábbival, ezen belül viszont típusonként eltérően alakult. A wellness-szállodákban másfélszer annyi éjszakát regisztráltak, mint tavaly ilyenkor, és több mint négytizedével nőtt az apartman-szállodák vendégéjszaka-száma is. A gyógyszállodákban ezzel szemben a külföldi vendégek 11, a belföldiek 9 százalékkal kevesebb éjszakát vettek igénybe.

Az idei év első öt hónapjában a balatoni szállodák az egy évvel korábbival csaknem azonos, átlagosan 36 százalékos szobakihasználtsággal működtek. Jóval kedvezőbb volt a kihasználtsága a gyógyszállodáknak, ahol a foglalások, az országost meghaladó, 57 százalékos szintet értek el. A belföldi vendégek körében népszerű wellness-szállodák átlag alatti, 34 százalékos telítettséggel üzemeltek.

A Balaton térségét felkereső 75 ezer külföldi vendég közül legtöbben, 25 ezren Németországból érkeztek, bár számuk és eltöltött vendégéjszakáik száma tizedével csökkent. A tavalyinál 6 százalékkal több, 23 ezer osztrák vendég rövidebb időre foglalt szállást, mint egy évvel korábban, így vendégéjszakáik száma összességében nem változott. A hazai vendégek az egy évvel korábbinál kissé hosszabb időt, átlagosan 2,3 éjszakát, míg a határainkon túlról érkezők valamivel rövidebb időt, átlagosan 4,7 éjszakát töltöttek el a balatoni szálláshelyeken. A német, orosz és svájci vendégek megközelítőleg egy hétre foglaltak szállást, az osztrákok viszont kevesebb, mint négy éjszakára maradtak.

Május végéig a balatoni szálláshelyek összesen 4,9 milliárd forint bruttó szállásdíj-bevételt értek el, ami folyó áron 8,6 százalékkal kevesebb az előző évinél, és az országos szállásdíj-bevételek 12 százalékát tette ki. A bevételek több mint kilenctizedét a szállodák realizálták, amelyből a gyógy- és wellness-szállodák részesedtek a legnagyobb arányban, 47, illetve 38 százalékkal.