Elemzők: lassan javul a munkanélküliségi ráta

A nemzetgazdasági tárca a foglalkoztatottak 17 hónapja tartó bővülése alapján hosszú távú javuló tendenciát feltételez a munkaerőpiacon, az MTI-nek nyilatkozó elemzők azonban arra is felhívják a figyelmet, hogy a javulás lassú lesz, a munkanélküliség érdemi csökkenésével az idén még nem számolnak.

hirdetés

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi közlése szerint a foglalkoztatottak száma 3 millió 851 ezer volt 2011 negyedik negyedévében, 1,2 százalékkal több mint az előző év azonos időszakában, az egész évben pedig éves átlagos számuk 3 millió 812 ezerre emelkedett, 31 ezerrel haladta meg az egy évvel korábbit. A munkanélküliek száma éves átlagban 468 ezer volt, a munkanélküliségi ráta 10,9 százalékra csökkent a megelőző évi 11,2 százalékról.

A Nemzetgazdasági Minisztérium arra hívta a fel a figyelmet, hogy 2011. október-decemberében immáron sorozatban a 17. hónapban bővült a foglalkoztatottak száma az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A 15-74 korcsoportban az előző időszakot meghaladó mértékben, 1,2 százalékkal bővült a foglalkoztatottak száma éves összehasonlításban, így a foglalkoztatási ráta az előző év azonos időszakában mért 49,5 százalékról 50,2 százalékra emelkedett. A 15-64 éves korosztályban 1,1 százalékos létszámbővülés volt megfigyelhető éves viszonylatban.

A foglalkoztatottak számának dinamikus emelkedése leginkább a versenyszférában valósult meg, de a közfoglalkoztatásnak is érezhető a hatása. Emellett az iparban és a szolgáltató szektorban erősödött a foglalkoztatói szándék. Az a tény, hogy több mint egy éve folyamatosan pozitív éves bővülés figyelhető meg a foglalkoztatottságban, már hosszabb tendenciának tekinthető – írja a tárca.

Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője elmondta, hogy hajszálnyival rosszabb adatokra számítottak, 10,8 százalékos negyedévi és 11 százalékos éves munkanélküliségi mutatóra. Ennek ellenére úgy vélte, hogy a következő hónapokban romlani fognak a mutatók, a téli időszak sajátosságai miatt.

Tavasztól ugyan újra csökkenni kezd a munkanélküliek száma, ám javulás a gazdaság gyenge teljesítménye miatt még nem lesz mérhető. Árokszállási Zoltán az idén is 11 százalék körüli munkanélküliségi rátára számít, érdemi javulást pedig csak a következő években valószínűsít.

Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője is azt hangsúlyozta, hogy a lassuló gazdasági növekedés miatt a foglalkoztatás növekedése a korábban vártnál lassabb lehet, míg a munkanélküliség kissé magasabb. A munkaerőpiacon további nehézséget okozhat a minimálbérek jelentős mértékű emelése, ami növelheti az elbocsátásokat, illetve a szürke és feketegazdaság felé terelhet egyes gazdasági szereplőket – írta közleményében.

Hozzátette, hogy a negyedik negyedévi és az éves munkanélküliségi ráta a várakozásaiknak megfelelően alakult. A következő hónapokban szezonális hatások miatt a foglalkoztatás mérséklődhet Suppan Gergely szerint, majd idén márciustól újra emelkedhet. A munkanélküliségi ráta szezonális hatások miatt a tavalyi év végére 11,3 százalékra emelkedhetett. Az elemző az idén 10,8 százalékos munkanélküliségi rátára számít.