Életveszély: menteni kell a brekegőket – VIDEÓ

Egyszerre három helyszínen, civil természetvédők, iskolások és az önkormányzatok közreműködésével az idén is elindult a békamentő akció Zala megyében – tájékoztatta a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) az MTI-t.

hirdetés

Csiszár Viktor természetvédelmi őr elmondta: a zalaegerszegi Alsóerdőn, az Aranyoslapi forrásnál a helyi Domberdő Egyesület önkéntesei építettek ki terelőket a költőhelyükre vonuló békáknak. A nemzeti park munkatársai az önkormányzat által biztosított közmunkásokkal és a civil természetvédőkkel Zalaegerszegen egy másik helyszínen, a 76-os főút elkerülő szakaszánál, a Szentmártoni patak hídjánál állították fel a terelőket, a zalacsányi tónál pedig a település iskolásai és közmunkások is segítik a természetvédők munkáját.

A tavasszal az erdőkből a tavakhoz, költőhelyükhöz vonuló békák nagy része elpusztulna az útjukat keresztező forgalmas autóutakon, ezért már hosszú évek óta terelik vödrökbe és szállítják át az úton a kétéltűeket. Zalaegerszegen, a 76-os főútnál mintegy 80 méter hosszan, Zalacsánynál pedig nagyjából 200 méteres sávon irányítják erős fóliacsíkokkal a békákat az alkalmi gyűjtőedényekbe – magyarázta a természetvédelmi szakember.

Hozzátette, hogy a hét során egyelőre a tavak irányába építették ki a tereléseket, a hónap második felében pedig az utak túloldalán is elkészítik, hogy az erdőbe visszatérő békák se legyenek veszélyben. Ha nem segítenének, a nagyjából két hónap alatt lezajló vándorlás során több ezer kétéltű pusztulna el.

Csiszár Viktor elmondta, hogy Zalacsánynál évente több mint ezer békát tudnak megóvni a járművektől. Legnagyobb részt barna varangy, néhány száz erdei béka és jó néhány kistavi béka vándorlását segítik a természetvédők, de szokatlan módon tavaly csaknem 20 pettyes gőtét is találtak a vödrökben.