Indul az ivóvízhálózat rekonstrukciója a Majtényi utcában

A Tettye Forrásház közérdekű közleménye:

hirdetés

“A zavartalan és kiegyensúlyozott ellátás érdekében a Tettye Forrásház Zrt. szakemberei az év során folyamatosan dolgoznak a vízhálózat korszerűsítésén. Július 20-án a Majtényi Ferenc utcában indulnak meg a Sopianae útfelújítási programhoz kapcsolódó rekonstrukciós munkálatok, mely során összesen 350 méter hosszan cserélik le a régi gerincvezetéket, és emellett 46 házi bekötővezetéket is felújítanak – hosszú időre biztosítva ezzel a környék megbízható vízellátását.

Az augusztus végéig tartó rekonstrukciót szakaszosan, a nyílt árkos módszer mellett csőroppantásos technológia alkalmazásával végzik a szakemberek, így szakaszos útfelbontásra, munkagödrökre lehet számítani, amely az arra közlekedőktől nagyobb figyelmet igényel. Kérjük az autósokat, fokozott óvatossággal közlekedjenek az úttesten zajló munkavégzés miatt!

A szakemberek ideiglenes vízellátó rendszerrel biztosítják az ivóvíz-szolgáltatást, a munkálatok ideje alatt azonban előfordulhat időszakos vízzavarosodás, nyomásesés vagy átmeneti vízhiány. A rekonstrukcióban érintett lakókat a Tettye Forrásház Zrt. szórólapokon értesíti a munkálatokról, melynek napi ütemezéséről a diszpécserszolgálat ad felvilágosítást az érdeklődőknek (72/421-700, 72/421-799).

Köszönjük a lakosság türelmét, megértését!”